Hatalmas tömegeket vonzott az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus
2020. május 25. 16:37

82 évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött Budapesten a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Az egyházi esemény aktualitását számunkra természetesen nem az évfordulós szám kereksége adja, hanem az, hogy 82 év után ismét Budapest lesz az Eucharisztikus Világkongresszus színhelye. Azaz, nem pontosan 82 év után, tekintve, hogy a koronavírus-járvány miatt az erre az évre tervezett kongresszust elhalasztották, és 2020 augusztusa helyett, jövő szeptemberben kerül megrendezésre Budapesten.

De mi is ez az esemény, vagy inkább eseménysorozat, mi áll a középpontjában, és miért fontos az, hogy ismét Magyarországon kerül megrendezésre? – teszi fel a kérdést a Magyarságkutató Intézet internetes oldalán megjelent írás. Az eseménysorozat az eucharisztiának (oltáriszentségnek, szentáldozásnak, vagy, ahogy református felekezetekben ismert, úrvacsorának), a keresztény vallás egyik központi rítusának mélyebb megértését és tiszteletét előmozdító ünnepségsorozat, amely szokás szerint tudós előadásoktól szentmiséken át a záró körmenetig ível.

A mára világméretű, a világ összes kereszténye számára rendezett Kongresszus viszonylag újkeletű, melynek közvetlen előtörténete a 19. századra nyúlik vissza. Az első nemzetközi kongresszusra a franciaországi Lille-ben került sor 1881-ben. A viszonylag szerény kezdetek után, 1926-ban a chicagói Kongresszuson vált az eseménysorozat igazán világméretűvé. Itt volt először, hogy magyar küldöttség is jelen volt a Kongresszuson. Az ő hazatértükkel vetődött föl az ötlet, hogy a jövőben Budapest is otthont adhatna a rendezvénynek, amire végülis hosszas előkészülés után, 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulóján került sor.

Az események hatalmas tömegeket vonzottak, és a Kongresszus Magyarországot „az utolsó békeévben” a keresztény világ középpontjába állította. A szertartás Krisztus és tanítványai utolsó vacsorájára vezethető vissza. Máté evangéliumának tanúsága szerint: Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.” Ez a passzus a szertartás és a hozzá kapcsolódó teológiai tanítás szentírási alapja, kivált a katolikus ortodoxiában, amely azt tanítja, hogy a szertartásban valóban Krisztus teste és vére van jelen a szentelt ostya és bor „színei”, azaz, érzékelhető tulajdonságai alatt. Ily módon az eucharisztia az emberré lett Istennel, Krisztussal való egyesülés szertartása, a lehető legbensőségesebb módon, testi szubsztanciájának elsajátításával.

Ám ha belegondolunk, hogy ez valójában mit is jelent, egy csapásra egy rakás zavarba ejtő kérdésbe botlunk. Mi az a „testi szubsztancia”, amelyet itt „elsajátítunk”? A pap azt mondja „Krisztus teste”, de Krisztus teste egy emberi test, és amit kapunk, az szemlátomást csak egy darab ostya. Persze, nem akármilyen, hanem szentelt ostya. De mi változott benne? Szemlátomást semmi. Külsőre pont olyan, mint a megszentelés előtt. Persze pusztán az, hogy nincs szemmel látható változás, nem jelenti azt, hogy nincs semmi változás. Éppen azért hívjuk ezt a változást transzszubsztanciációnak, átlényegülésnek, mert az ostya és a bor, lényegükben, szubsztanciájukban változnak meg, és nem érzékelhető tulajdonságaikban, mint amilyen a szín, alak, íz stb.

Ám ez már aztán igazán misztikussá teszi a dolgot: hogyan lehetséges, hogy Krisztus testének szubsztanciája „helyet cseréljen” az ostya és a bor szubsztanciájával?Hogyan lehetne egy emberi test az ostya és a bor „színei” alatt? Hogyan létezhet egy szín vagy egy alak anélkül, hogy egy színes test színe vagy alakja lenne? Hiszen egy színnek vagy alaknak létezni nem más, mint egy testnek ilyen színűnek vagy alakúnak lenni. De még ha azt mondanók is, hogy ez lehetséges legalábbis Isten mindenhatósága révén, amely minden lehetőt (ami ti. fogalmában nem tartalmaz önellentmondást) megvalósíthat, hogyan lenne lehetséges ugyanannak a testi szubsztanciának, ti. Krisztus testének egyszerre két helyen, pl. Pesten és Párizsban is lennie, ha éppen a Mátyás templomban is és a Notre Dame-ban is egyszerre történik meg a transzszubsztanciáció? Nem foglal ez magában önellentmondást?

Ilyen és hasonló zavarba ejtő kérdések sokaságát veti fel ez a misztérium, amelyek megválaszolása nem kis racionális feladat a hívők számára. De éppen ezek a kérdések azok, amelyek megválaszolása jelenti mind a misztérium mélyebb megértését, mind pedig saját észelveink egyre pontosabb artikulációját. Hiszen például az előbb listázott kérdések közül az utolsó megválaszolása olyan metafizikai (tehát, filozófiai és nem teológiai) fogalmak tisztázását követeli meg, mint a tér és időbeli létezés fogalma, szembe állítva a puszta létezés fogalmával.

Ha valahol, itt lehetséges az, hogy nemcsak az ész segíthet a hit megértésében, hanem a hit világíthatja meg észelveink mélyebb értelmét is. Ezekkel és hasonló kérdésekkel fog tehát foglalkozni a Magyarságkutató Intézet Eszmetörténeti Kutatóközpontjának a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit bevezető angol nyelvű nemzetközi konferenciája, amely az eucharisztia metafizikáját és teológiáját fogja tárgyalni amerikai, európai és hazai kutatók részvételével: The Metaphysics and Theology of the Eucharist: Prelude to the Eucharistic World Congress (September 1-4, 2021, Budapest).

Hátha ez az eseménysorozat is valamivel közelebb vihet Pio atya híres, Magyarországról szóló jóslatának megvalósulásához: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

mki.gov.hu
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Feltételekkel támogatja hazánk az uniós hitelfelvételt
    Feltételekkel, de hozzájárul Magyarország az európai uniós hitelfelvételhez – így döntött ma az Országgyűlés, miután elfogadta a kormánypártok erről szóló javaslatát. Ennek értelmében hazánk csak akkor támogatja a hétvégi uniós csúcson a mentőcsomagot, ha a felvenni készült 750 milliárd eurót kizárólag a gazdaság talpraállítására és például új munkahelyek létrehozására fordítják. Feltétel az is, hogy a gazdagabb tagállamok polgárai ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országoké és kikötötték azt is, hogy a folyamatban lévő, úgynevezett hetes cikk szerinti eljárásokat a hitelfelvétel elfogadása előtt le kell zárni.
  • Identitásunk finomítása végett fontosak a múlt részletei
    Történelmi múltunk aprólékos és szisztematikus feldolgozása nélkül "nem tudhatjuk, kik is vagyunk valójában és merre tartunk az egyre inkább elszemélytelenedő világunkban" - mondta az Alkotmánybíróság elnöke Juhász Imre alkotmánybíró Fiume - egy középkori város és kikötő a hatalmi érdekek metszéspontjában című könyvének bemutatóján kedden Budapesten.
  • Gulyás Gergely: manapság lázadás normálisnak lenni
    Manapság lázadás konzervatívnak, normálisnak lenni - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kultúrharc a XXI. században című konferencián, Budapesten kedden.
MTI Hírfelhasználó