Szijjártó: Magyarország folytatni kívánja erdélyi gazdaságfejlesztési programját
2020. május 27. 00:11

Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere szerint a trianoni évforduló közeledtével el kell fogadni, hogy ugyanaz a történelmi esemény mást jelent románok és magyarok számára, június 4-e pedig a magyar történelem egyik legszomorúbb pillanata. A külügyminiszter kedden Kolozsváron közölte: Budapest készen áll új megállapodást kötni Bukaresttel az Erdélybe irányuló gazdaságfejlesztési támogatásról. 

Szijjártó: Magyarország folytatni kívánja erdélyi gazdaságfejlesztési programját

Kép: Rostás Szabolcs

Szijjártó Péter kedden Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel tartott a szövetség kolozsvári székházában megbeszélést. A magyar külgazdasági és külügyminiszter fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a magyar kormány 55 erdélyi kórházba, 239 iskolába és 91 egyházi-karitatív szervezethez juttatott el egészségügyi védőfelszereléseket az elmúlt időszakban a szövetség bevonásával. Szerinte az azért is van így, mivel Budapest jó kapcsolatok kialakításában érdekelt Romániával, ami az országban élő magyarok érdeke is. Szijjártó arra kérte a román hatóságokat, hogy erőforrásként tekintsenek az itt élő magyarokra, segítsék a közösséget abban, hogy használhassa nemzeti jelképeit, anyanyelvét, ápolhassa hagyományait.

A tárcavezető közölte: Magyarország éppen így cselekszik, az elmúlt tíz évben ötszörösére emelte a területén élő nemzeti kisebbségeknek járó támogatást. A budapesti Országgyűlés napirendjén szereplő törvényjavaslat értelmében pedig a magyarországi nemzeti kisebbségek tulajdonába kerülnek az általuk használt oktatási-kulturális intézmények. „Reméljük, ez biztatást jelent a román hatóságoknak, hogy megnyugtatóan tudjuk lezárni például a marosvásárhelyi katolikus líceum ügyét vagy más vitás kérdéseket” – adott hangot reményének Szijjártó Péter.

És ha már vitás kérdések, Szijjártó Péter Kolozsváron elmondta, Magyarország Erdélyben is folytatni kívánja gazdaságfejlesztési programját, erre a célra a budapesti kormány már jóváhagyott 12,5 milliárd forintot. Emlékeztetett, hogy ez ügyben évekkel ezelőtt szóban kötött megállapodást akkori román kollégájával, Teodor Meleșcanuval, és miután a jelenlegi bukaresti hatalom – egyfajta feltételként – a saját beleegyezéséhez köti a projekt folytatását, Budapest készen áll az új megegyezést is a lehető leggyorsabban letárgyalni. Mindazonáltal Szijjártó Péter leszögezte: tekintettel arra, hogy Romániában várhatóan két választást is rendeznek idén, Magyarország azt szeretné, ha nem válna kampánytémává eme megmérettetések során.

Bár az elmúlt időszakban ezzel ellentétes irányba haladt a román politikusok nyilatkozata, mi nem akarunk kampánytéma lenni. Mi június 4-e közeledtével is a kölcsönös tiszteletre akarjuk helyezni a román–magyar kapcsolatokat. Elfogadjuk, megértjük, hogy ugyanaz a történelmi esemény két nemzet számára teljesen mást jelenthet. A mi számunkra a trianoni döntés a magyar történelem egyik legszomorúbb pillanata, de ettől még nem kell nekünk rosszban lennünk” – hangsúlyozta a külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője hozzátette, román kollégájával, Bogdan Aurescuval – akivel kolozsvári látogatását megelőzően Bukarestben tárgyalt – nem kellett „kibékülnie”, vele nincs személyes konfliktusa. Egyértelművé tette ugyanakkor, hogy rendkívül károsnak tekinti Klaus Iohannis „Erdély kiárusításáról” tett nyilatkozatát, és nem érti, miért keverte bele a román államfő Magyarországot és a magyarokat a belpolitikai vitába. Szijjártó szerint kijelentésével Iohannis hiteltelenítette azokat a román felhívásokat, amelyek a provokációk mellőzésére vonatkoznak. Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával Magyarország kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést akar építeni Romániával, és a járvány idején megtapasztalt észszerű együttműködést szeretné továbbfejleszteni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben, ahol román hivatali partnerével tárgyalt. Kelemen Hunor megköszönte vendégének a Magyarország által az erdélyi magyaroknak, valamint Romániának védőfelszerelések formájában küldött támogatást. Szerinte nagyon fontos, hogy a nemzeti szolidaritás ilyen konkrét formában megnyilvánul, ami ugyanakkor soha senki ellen nem irányul.

Az RMDSZ elnöke tájékoztatta Szijjártót, miként éli meg a magyar közösség az elmúlt hetek magyarellenes hangulatát, Klaus Iohannis kijelentése óta azt tapasztalni, hogy a román politikusok „versenyt futnak, ki a nagyobb magyarellenes”. „A román államfő gúnyt űzött a magyar nyelvből, ellenségként mutatta be a magyarságot, hangulatot teremtett, aminek eredménye ez a magyarellenes versenyfutás. Remélem, nem maraton lesz, hanem csak sprint” – fogalmazott a külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatón Kelemen.

Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett, túl lehet lépni a mostani helyzeten egy egyszerű bocsánatkéréssel Iohannis részéről, tisztában van vele azonban, hogy Romániában ennek nincs tradíciója. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kolozsvárról Gyulafehérvárra utazott, ahol fogadja őt a februárban beiktatott Kovács Gergely római katolikus érsek.

 Rostás Szabolcs

szekelyhon.ro
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó