Szijjártó: Magyarország és Ukrajna meg akarja oldani a vitákat
2020. május 30. 00:52

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter megállapodást ír alá a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 29-én. MTI/Kovács Tamás

Magyarország és Ukrajna megnyugtató módon le akarja zárni a vitákat - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyalt, majd a megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: vannak olyan jelentős kérdések a kétoldalú kapcsolatokban, amelyeket továbbra is másként ítélnek meg, ilyen a magyar nemzeti közösség oktatásával és nyelvhasználati jogaival kapcsolatos kérdéskör.

Amikor a kárpátaljai magyar közösség azt mondja, hogy rendben vannak ezek a kérdések, Magyarország feloldja a NATO-Ukrajna tanácsülések blokkolását - közölte.
Kifejtette: megállapodtak egy menetrendben, javaslattervezetet kaptak Ukrajnától, hogy közös deklarációt fogadjanak el, amely kijelöli a jövőre vonatkozó utat, és ennek van oktatási, nyelvhasználati és gazdasági fejezete is.

Júniusban mindhárom kormányközi vegyes bizottságot és munkacsoportot összehívják, ezek dolga lesz, hogy a javasolt menetrendnek megfelelően a vitás kérdésekben olyan megállapodást dolgozzanak ki, amelyre a kárpátaljai magyarok azt mondhatják, hogy rendben van, és amely az ukrán kormánynak is elfogadható - magyarázta. Hozzátette: nem a blokkolás fenntartása a cél, hanem a megállapodás.

Szijjártó Péter elmondta: addig is keresik a közös sikertörténetek lehetőségét, mert más relációkban már bebizonyosodott, hogy ezek alapján könnyebb a nehéz kérdéseket is rendezni. Ilyen közös sikertörténet lehet Kárpátalja, ezért jó, hogy az ukrán elnök és kormány a régióban komoly infrastrukturális fejlesztéseket tervez - vélte. Hozzáfűzte: ehhez Magyarország is szívesen hozzájárul, 50 millió dollár kötöttsegély-hitelt biztosít.

Arról is beszélt, hogy új határátkelőket nyithatnak meg és felújíthatják a záhonyi Tisza-hidat. Magyarország emellett kész a kárpátaljai gazdaságfejlesztési program folytatására, eddig 33 ezer pályázatot támogatott - mondta.

A gazdaságról a tárcavezető közölte: nagy magyar cégek egyre fontosabb piacuknak tartják Ukrajnát, ilyen az OTP és a Richter. A kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a 4 milliárd dollárt, és 66 millió dolláros hitelkeretet nyitottak az Eximbanknál az együttműködés fejlesztésére - mutatott rá.

Szijjártó Péter kitért rá: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy Közép-Európában szoros egymásra utaltságban élünk. A szolidaritás megnyilvánult a két ország között a nehéz helyzetben, Magyarország segítette a Nyugat-Európában rekedt ukrán állampolgárok hazajutását, valamint 8,5 tonna védőeszközt adott kárpátaljai egészségügyi intézményeknek - emlékeztetett.

Megjegyezte: nagyra értékelik, hogy Dmitro Kuleba első hivatalos külügyminiszteri útja Budapestre irányult, ez fontos jel a két ország kapcsolatainak jövője szempontjából.

Az ukrán külügyminiszter kiemelte: eljött az ideje, hogy új fejezetet nyissanak a kétoldalú kapcsolatokban, megtalálják a kölcsönösen előnyös megoldásokat a nyitott kérdésekben és továbbra is támogassák egymást.

Azt is mondta, a járvány továbbra is uralja Európát, és Magyarország hatékonyan védekezett ellene. Ukrajna is ezen dolgozik, a védekezés nehéz döntéseket is megkövetel és rávilágít arra, milyen fontos az egészségügyi rendszer fejlesztése - fogalmazott.

Dmitro Kuleba köszönetet mondott, amiért Magyarország segítette az ukrán állampolgárok hazatérését.

Kérdésre Szijjártó Péter elmondta: a járvány kitörésekor Ukrajna olyan döntést hozott, hogy csak saját állampolgárai léphetnek be az országba. Az elkövetkező hetekben lépésről lépésre enyhítő intézkedéseket vezethetnek be a határon, és azt javasolta Ukrajnának, hogy elsőként tegyék lehetővé az átjárást az ingázóknak, hiszen ilyen megállapodás más határszakaszokon már jól működik - magyarázta.

A miniszterek a sajtótájékoztató előtt jegyzőkönyvet írtak alá a pénzügyi együttműködési keretprogramról szóló megállapodás módosításáról, valamint szándéknyilatkozatot az együttműködésről az energiahatékonyság területén.

MTI
Címkék:
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
MTI Hírfelhasználó