Benkő Tibor megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékkövét
2020. május 31. 10:55

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a magyar hősök emléknapja alkalmából megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékkövét a Hősök terén 2020. május 31-én. MTI/Kovács Tamás

A magyar hősök emléknapja alkalmából Benkő Tibor honvédelmi miniszter koszorút helyezett el Budapesten, a Hősök terén a Magyar Hősök Emlékkövénél vasárnap reggel.

Az emléknap azoknak a névtelen hősöknek, katonáknak és civileknek állít emléket, akik Szent István óta áldozatot hoztak a haza fennmaradásáért, függetlenségéért, szabadságáért.

Benkő Tibor a sajtó képviselőinek a koszorúzást követően elmondta: a hazát, szeretteinket, értékeinket védeni kell nemcsak háborúban, hanem járvány és más katasztrófák idején is. A magyar honvédség helytáll a nehéz időkben, és segítséget kínál azoknak is, akik elvesztették munkájukat, akár addig, amíg nem tudnak újra elhelyezkedni, akár hosszabb távon is, ha megtetszett nekik a katonai hivatás.

Az Országgyűlés 2001-ben fogadta el a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt, amely szerint minden év májusának utolsó vasárnapján emlékeznek "az elmúlt ezredév magyar hőseire".

Az ünnep eredete egy 1917. évi törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy állítson méltó emléket elesett hőseinek. 1945-ben a szovjet vezetésű Szövetséges Ellenőrző Bizottság követelte az emléknap megszüntetését, így azt a szocialista Magyarországon már nem ünnepelték. Ezután az első állami rendezvényt 1990-ben tartották, 2001-ben ünnepélyesen újraavatták a megújult Hősök terét és a Rákoskeresztúri új köztemetőben felavatták a Magyar hősök emlékparkját.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter (b) és Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokság törzsfőnökhelyettese a magyar hősök emléknapja alkalmából megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékkövét a Hősök terén 2020. május 31-én. MTI/Kovács Tamás

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Gyűlöletcunamit indított a baloldal Müller Cecília ellen
    Ismét Müller Cecília került a balliberális médiumok célkeresztjébe. Ezúttal Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke köszörülte a nyelvét az országos tiszti főorvos személyén és munkásságán a Népszavában, összességében azt nehezményezve, hogy az emberek köszönetet mondanak Müller doktornő munkájáért. A 444.hu sem cáfolta meg magát: kapva kapott az alkalmon, hogy lefasisztázza a szakembert.
  • Négyből semmi – A szegedi szabadstrandok múltja és jelene
    „A szabadstrandok elvételére tett kísérlet merénylet a magyar nyár ellen” – olvasható az MSZP legújabb hazugságkampányában, melynek aláírásgyűjtő akciójába nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a párt szegedi önkormányzati képviselői is. Azok, akik az elmúlt másfél évtizedben asszisztáltak ahhoz, hogy a Tisza-parti baloldali városvezetés Szeged valamennyi szabadstrandját fölszámolja.
  • A legnagyobb veszély az, hogy egyre mélyebbre ássák magukat az árokba
    „Engem nem érdekel, hogy ki hergel kit. A tanárok a diákokat, a diákok a tanárokat, vagy a politikusok hergelik kiállásra őket. Ennek a boncolgatásától el kéne lépni, és a kölcsönös bizalmat kellene valahogy visszahozni” – Rátóti Zoltánt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen kinevezett kuratóriumának tagját kérdeztük modellváltásról, elvégzendő feladatokról, jogkörökről, ellenállásról, illetve szembesítettük a sértett felek követeléseivel. Interjúnk.
MTI Hírfelhasználó