Koronavírus - Eddigi mélypontján a halálesetek száma Nagy-Britanniában
2020. június 1. 22:00

A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások több mint két hónappal ezelőtti bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek száma Nagy-Britanniában.

Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta hétfő este a Downing Streeten, elmondta: az előző este zárult 24 órában 111 beteg haláláról érkezett bejelentés, így országosan eddig 39 045 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott.

Hancock tájékoztatása szerint a vasárnap délelőttől hétfő délelőttig számolt 24 órában 1570-nel nőtt az újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma. Mindkét napi adat a legalacsonyabb azóta, hogy a brit kormány március 23-án korlátozásokat rendelt el a koronavírus-járvány megfékezésére. Hétfőig 4 484 340 szűrést végeztek országszerte, és e vizsgálatok közül 276 332-nek lett pozitív az eredménye.

Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy szombaton - a legutóbbi olyan napon, amelyről teljes körű adatok vannak - 479-en kerültek kórházba Covid-19 miatt.

Hancock hangsúlyozta, hogy a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma a járvány csúcspontján, április 2-án még 3121-gyel emelkedett egyetlen nap alatt.

A miniszter hozzátette: jelenleg 606 beteg szorul lélegeztetőgépes kezelésre, és ez is a legalacsonyabb szám március vége óta. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lélegeztetőgéppel felszerelt kórházi ágyak mindössze 9 százalékán kezelnek koronavírus-betegeket.A koronavírus-járvány csúcspontján a brit kórházak kritikus ellátást nyújtó osztályain az lélegeztetőgépes ágyak több mint 50 százalékában Covid-19-ben szenvedő pácienseket kezeltek.

A nem intenzív ellátásban részesülőkkel együtt jelenleg 7541 koronavírus-beteget kezelnek országszerte a brit kórházakban. Hancock hangsúlyozta, hogy ez szintén a legalacsonyabb szám március vége óta.

Az egészségügyi miniszter kijelentette: ezek az adatok azt mutatják, hogy "győzelemre állunk a koronavírussal vívott csatában", de a járványnak még nincs vége és ezért még "nem lehet túl messzire menni" a korlátozások enyhítésével.

Az első jelentősebb enyhítési lépések között szerepel, hogy hétfőtől részlegesen újraindult a tanítás a brit iskolákban, emellett kinyithattak a szabadtéri piacok és azok az autókereskedések is, amelyeknek van megfelelő szabadtéri bemutatóterük.

Két hét múlva, június 15-én az összes olyan brit üzlet is kinyithat, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít. Az éttermek, a pubok, a színházak és a mozik ugyanakkor továbbra is zárva tartanak, bár az éttermek házhozszállításra vehetnek fel rendelést.

Enyhültek a lakossági kapcsolattartást korlátozó előírások is. Hétfőtől hatfős, nem egy háztartásban élő csoportok találkozhatnak szabadtéren és nemcsak közterületen, hanem például magánházak kertjeiben is, bár a nem egy háztartásban élőknek továbbra is két méter távolságot kell tartaniuk egymástól.

A március 23-án érvénybe léptetett korlátozások alapján eddig kettőnél több, nem egy háztartásban lakó ember nem tartózkodhatott együtt közterületen, emellett a nem együtt élő családtagok és ismerősök sem látogathatták egymást.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Gyűlöletcunamit indított a baloldal Müller Cecília ellen
    Ismét Müller Cecília került a balliberális médiumok célkeresztjébe. Ezúttal Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke köszörülte a nyelvét az országos tiszti főorvos személyén és munkásságán a Népszavában, összességében azt nehezményezve, hogy az emberek köszönetet mondanak Müller doktornő munkájáért. A 444.hu sem cáfolta meg magát: kapva kapott az alkalmon, hogy lefasisztázza a szakembert.
  • Négyből semmi – A szegedi szabadstrandok múltja és jelene
    „A szabadstrandok elvételére tett kísérlet merénylet a magyar nyár ellen” – olvasható az MSZP legújabb hazugságkampányában, melynek aláírásgyűjtő akciójába nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a párt szegedi önkormányzati képviselői is. Azok, akik az elmúlt másfél évtizedben asszisztáltak ahhoz, hogy a Tisza-parti baloldali városvezetés Szeged valamennyi szabadstrandját fölszámolja.
  • A legnagyobb veszély az, hogy egyre mélyebbre ássák magukat az árokba
    „Engem nem érdekel, hogy ki hergel kit. A tanárok a diákokat, a diákok a tanárokat, vagy a politikusok hergelik kiállásra őket. Ennek a boncolgatásától el kéne lépni, és a kölcsönös bizalmat kellene valahogy visszahozni” – Rátóti Zoltánt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen kinevezett kuratóriumának tagját kérdeztük modellváltásról, elvégzendő feladatokról, jogkörökről, ellenállásról, illetve szembesítettük a sértett felek követeléseivel. Interjúnk.
MTI Hírfelhasználó