Minnesota állam vizsgálatot indít a minneapolisi rendőrség ellen
2020. június 3. 09:44

Minnesota állam kedden vizsgálatot indíttatott a minneapolisi rendőrség ellen a 46 éves afroamerikai George Floyd halála miatt. Floyd május 25-én durva rendőri intézkedés következtében halt meg.

A középnyugati állam emberi jogi ügyekkel foglalkozó tárcája indíttatott átfogó vizsgálatot a minneapolisi rendőrség gyakorlatáról. Tim Walz demokrata párti kormányzó sajtókonferencián jelentette be a döntést, kiemelve, hogy a vizsgálat célja a "nemzedékekre visszatekintő, rendszerszerű fajgyűlölet" gyökeres kiirtása. Mint mondta, a vizsgálat a rendőrség elmúlt tíz éves gyakorlatát kívánja feltárni, kiderítendő, vajon a rendőrök éltek-e a színesbőrűeket rendszeresen hátrányosan megkülönböztető gyakorlattal.

Rebecca Lucero, az emberi bizottság vezetője elmondta: a vizsgálatot folytatók büntetés terhe melletti idézéseket fognak küldeni, de reményeik szerint Minneapolis városa nyitottsággal fogadja a nyomozást, és lehetővé teszi a hozzáférést a szükséges dokumentumokhoz.    
 
A minneapolisi városi tanács mind a 12 tagja támogatásáról és maximális együttműködéséről biztosította a kormányzót.    
 
Jacob Frey, Minneapolis polgármestere szintén közleményt adott ki, amelyben reményét fejezte ki, hogy az állami közbeavatkozás segíthet a régóta szükséges rendőrségi reformok megvalósításában. Hangsúlyozta, hogy a rendőrségi kultúra megváltoztatására van szükség. Hozzátette, hogy Minneapolis választott tisztségviselőinek és rendőri vezetőinek kezét hosszú évek óta megkötik a rendőröket védelmező törvények és rendőr-szakszervezetek. "A rendszerszerű rasszizmus elleni küzdelemhez mindannyiunk összefogására van szükség" - fogalmazott.

George Floydra egyébként május 25-én azért hívták rá a rendőrséget, mert gyaníthatóan hamis pénzzel üzletelt. A rendőrök földre kényszerítették a férfit, majd egyikük perceken keresztül a nyakán térdelt, ketten pedig a hátán. Floyd ennek következtében vesztette életét.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó