Fidesz: ha Gyurcsányékon múlna, már álláskeresési támogatás nem lenne
2020. június 30. 15:33

Ha Gyurcsányékon múlna, már sokaknak se munka, se álláskeresési támogatás nem lenne - reagált a Fidesz a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnökének keddi kijelentéseire.

Molnár Csaba keddi online sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, még a legfrissebb kormányzati számítások szerint is több mint 425 ezer munkanélküli van Magyarországon, és az álláskeresési támogatást csak három hónapon keresztül folyósítják.
   
A Fidesz reakciójában az áll, "elképesztő", hogy Gyurcsányék a járvány elleni gazdaságvédelmi intézkedéseket is támadják.
   
Az álláskeresési támogatást minden, az államhoz, a kormányhivatalokhoz segítségért forduló jogosultnak meg kell kapnia a törvényben előírt határidőn belül - közölték.
   
"Ha Gyurcsányékon múlna, már sokaknak se munka, se álláskeresési támogatás nem lenne. Ők ugyanis nem bér- és munkahelyvédelmi támogatással kezelnék a válságot, hanem megszorításokkal, ahogy kormányzásuk alatt is tették" - hangsúlyozták.
   
Hozzátették, hogy most sem támogattak egyetlen gazdaságvédelmi intézkedést sem, és már azt is kijelentették, hogy a jövő évi költségvetést sem szavazzák meg, amely a magyar gazdaság és a munkahelyek védelmére 2500 ezer milliárd forintos pénzügyi alapot biztosít.
 

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Soros György és a Facebook emberei kopogtatnak a leggyakraban az Európai Bizottságnál
    Nagyon erős amerikai dominancia látható, hiszen a Facebook, a Google és a Microsoft járt leggyakrabban az Európai Bizottság tagjainál. Feltűnik azonban az Amnesty International, illetve Soros György brüsszeli szervezete, az Open Society European Institute is a törzslátogatók között.
  • Szigorúan ellenőrzött slágerrock 1.
    Nem mondható, hogy a könnyűzene mindig forrongó és érdekességeket szolgáltató világát ne figyelte volna árgus szemekkel a Kádár-rendszer, amire jó példa, hogy Lendvai Ildikó a KISZ KB Kulturális Osztályának helyettes vezetőjeként 1980-ban több tucat oldalon keresztül tájékoztatta Pozsgay Imre kulturális minisztert – aki a rendszerváltozás során kulcsfontosságú szerepet vitt az állampárt részéről annak lebontásában – az ifjúság szórakozásának néhány időszerű kérdéséről.
  • A Brexit utáni Európai Unió olyan, mint egy buli, ahol megitták az összes italt és a lányok is hazamentek
    Máthé Áron történésszel, szociológussal, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettesével beszélgettünk a Közép-Európa számára vetített hamis ábrándokról, a magyar–német viszony múltjáról és jövőjéről, a nagyhatalmi érdekérvényesítésről a nemzeti érdekkel szemben és az Egyesült Királyság unión kívüli jövőjéről.
MTI Hírfelhasználó