Novák Katalin: Korszakváltást jelent a családvédelmi akcióterv
2020. július 1. 12:24

Fotó: Kurucz Árpád

Igazi korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv – jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

Az évforduló alkalmából készített – szerdán megjelent – interjúban az államtitkár hangsúlyozta, hogy mintegy 200 ezer család kapott összesen 900 milliárd forintnyi támogatást az elmúlt egy évben csak az akcióterven keresztül.

„A családvédelmi akcióterv korszakváltást jelent. Nem kevesebbet tűztünk ki célul, mint azt, hogy a gyermeket vállalók anyagi értelemben is jobban járjanak azoknál, akik a gyermektelenséget választják. A babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlásához adott segítség, a bölcsődeépítések, a csok mind ezt a célt szolgálják” – fogalmazott Novák Katalin.

Hozzátette: „Csaknem kétszázezer családnak segítettünk, és ezt a számot akár három-néggyel is felszorozhatjuk, családokról lévén szó. Így akár nyolcszázezer magyar emberről beszélhetünk.”

Mint mondta, a babaváró támogatás a legnépszerűbb, már majdnem 100 ezer házaspár igényelte. Aki három gyermeket vállal, annak nem kell visszafizetnie a támogatást – tette hozzá –, így elképzelhető, hogy az igénylők jelentős része nagycsaládossá válik.

Már több mint 30 ezer kisbaba született meg úgy, hogy a szülők előtte felvették a babaváró támogatást.

Novák Katalin elmondta: a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának sikere is jelentősen felülmúlta a várakozásokat, több mint kétszer annyian igényelték, mint amennyire számítottak.

Javuló demográfiai mutatók

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a népesedési mutatók már az év első öt hónapjában jelzik a családvédelmi akcióterv sikerét. Csaknem negyven éve nem látott csúcsot ért el a házasságkötések száma, továbbá 1664-gyel több gyerek született, mint 2019-ben ugyanebben az időszakban.

Jövőre a költségvetés tervezete szerint a kormány még többet fordít családtámogatásokra, csaknem 2300 milliárd forintra nő az összeg – emelte ki Novák Katalin. Ugyanez a tétel 2010-ben még csak 960 milliárd forint volt, de 64 milliárddal több az ideinél is.

Kijelentette azt is: a kormány a családtámogatásokból a koronavírus-járvány idején sem vett el semmit.

„Fontos alapelv volt, hogy noha nehezebb gazdasági időszak jön, akkor is tabunak számít ez a terület. Sőt a járvány kezdete óta bevezettük az ingyenes KRESZ- és nyelvvizsga lehetőséget a cseden, gyeden és gyesen lévőknek. Döntöttünk a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről is, gondolva az idősebb családtagokra is. A babaváró támogatásnál rugalmasabbá tettük az igénylés lehetőségét” – emlékeztetett.

Hozzátette, hogy a jelenlegi terv is csak idén teljesedik ki. „A négygyermekes édesanyák szja-mentessége és a nagyszülői gyed idén januárban indult el. Jövő júliusban pedig a csecsemőgondozási díj összegét az édesanya teljes fizetésének mértékére emeljük.

Ez azt jelenti, hogy egy gyermeket vállaló anyának a nettó jövedelme magasabb lesz, mint a szülés előtti időszakban volt. Akinek kisbabája születik, így többet kereshet majd, mintha nem vállalt volna gyereket. Azt szeretnénk, hogy a gyermekvállalás ne hátrány legyen, hanem előny” – hangsúlyozta Novák Katalin.

Készülnek az idei tervek

Kérdésre válaszolva az államtitkár arról is beszélt, hogy várakozásai szerint a jövőben készül majd egy második akcióterv is, mert „még mindig van olyan terület, ahol tudunk segíteni a családoknak”.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • Áder: jól kezeltük a járványt
    Magyarország és Szlovénia a lakosságszámához viszonyítva a legjobban teljesítők közé tartozik az Európai Unióban a koronavírus-járvány kezelésében, mind a megbetegedések, mind az elhalálozások alacsony száma alapján - mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön Budapesten.
  • A demokraták nagy novemberi szocialista forradalmat álmodnak
    Szocialista forradalomra készül a Demokrata Párt, írja új könyvében a jobboldali Breitbart szerkesztője. Joel Pollak szerint az utcai zavargások csak az első lépései annak a folyamatnak, amivel Trump ellenzéke magához ragadná a hatalmat.
  • Megkezdődött az M1-M7-es autópályák átkötésének előkészítése
    Kiválasztotta a tervezőt a Komárom és Sárbogárd közötti gyorsforgalmi út fejlesztéséhez a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő. Az észak-déli irányú összeköttetés feladata tehermentesíteni a fővárost és környékét a nemzetközi tranzitforgalomtól.
MTI Hírfelhasználó