Nyolcéves gyerek lopott zsebtelefont 77 éves csíkszeredai asszonytól
2020. július 3. 21:09

Hatvankilenc év korkülönbség tolvaj és meglopott között. Nyolcéves gyerek lopott el egy mobiltelefont egy 77 éves csíkszeredai asszony lakásából csütörtök délután. Nem sokáig élvezhette a „zsákmányt” a bükki kiskorú. Képünk illusztráció

Tíz percre bezáratlanul hagyott bejárati ajtó – ezt használta ki a tolvaj. A csütörtökön 14 órakor a sürgősségi hívószámra befutott riasztás helyszínére kiszálló rendőrök megállapították, hogy kevesebb mint félórával korábban egy ismeretlen személy behatolt egy 77 éves asszony lakásába, egy asztalról elemelte a mobiltelefont, majd távozott.

A gyanúsítottat, egy 8 éves gyimesbükki gyermeket rövid időn belül sikerült azonosítaniuk a rendőröknek, az eltulajdonított telefont is megtalálták. Az ügyben kiskorúak esetében alkalmazott különleges eljárást indítottak minősített lopás elkövetésének gyanújával – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

szekelyhon.ro
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Amerika szeretete
    Donald Trump úgy fogalmazott néhány napja egy beszédében a hazafias nevelést sürgetve: „fiataljain­kat Amerika szeretetére kell tanítani”, és azt is bejelentette, hogy országos bizottságot hoz létre a patrióta oktatás elősegítésére.
  • Áder: fel kell készülni a Covidnál súlyosabb válságokra
    "Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot - hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon - újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik" - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök szerdán, az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán elmondott, videón közvetített beszédében.
  • Operatív Törzs - Maszk nélküli utas: nem indulhat a busz
    Ha a tömegközlekedési járművön utazó nem tartja be a maszkviselés szabályait, a járművezető felszólítja erre, és ha ennek nem tesz eleget, a vezető nem indul tovább járművével, felszólíthatja a szabály megszegőjét, hogy szálljon le, illetve rendőri intézkedést is kezdeményezhet.
MTI Hírfelhasználó