A DK nem határolódik el László Imre Hitlert dicsőítő szavaitól
2020. július 5. 20:29

A budafok–tétényi Fidesz képviselőcsoportjának vezetője, Krieger Krisztina nyílt levélben szólította fel az ellenzéki összefogáshoz tartozó képviselőket, hogy határolódjanak el László Imrétől és Hitlert éltető, vállalhatatlan kijelentésétől. A DK helyi képviselője szerint erre nincsen szükség.

„Felszólítunk minden, az Összefogáshoz tartozó képviselőt, hogy haladéktalanul határolódjanak el László Imrétől és vállalhatatlan kijelentésétől, nem engedhető meg a tömegek meggyilkolásához vezető, példátlanul kegyetlen nemzetiszocialista eszmék mentegetése, kontextustól függetlenül” – olvasható a budafok–tétényi Fidesz képviselőcsoportjának vezetője, Krieger Krisztina nyílt levele a párt helyi Facebook-oldalán.

Krieger Krisztina szerint aggasztóan megfogyatkoztak azok az értékek, amelyekben pártállástól függetlenül mindannyian egyet tudunk érteni, ám az emberi élet védelme, az emberi méltóság védelme talán ilyen. Ezután felidézte László Imre XI. kerület DK-s polgármester szavait, amelyek szerint „’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után.” Krieger Krisztina kiemelte: ezeket a kijelentéseket egyetlen demokratikus párt sem hagyhatja szó nélkül, majd ezután kérte az ellenzéki Összefogás képviselőit, hogy határolódjanak el László Imrétől.

Lapunk utolérte Krieger Krisztinát, aki úgy tájékoztatott, hogy a helyi Momentum még nem reagált a levélre, Perlai Zoltán DK-s képviselő azonban igen. Perlai egy blogbejegyzésben elevenítette fel László Imre válaszát a botrányra, amelyben az újbudai polgármester úgy fogalmazott: akaratán kívül „nagyon rosszul, könnyen félreérthetően, meggyőződésemmel ellentétesen fogalmaztam, azt gondolom, ez volt talán életem legszerencsétlenebb mondata”. A DK-s Perlai közölte, hogy emiatt a nyilatkozat miatt, valamint a László Imre bocsánatkérése okán nem tartják szükségesnek az elhatárolódást. „A Demokratikus Koalíció és László Imre eddigi tevékenysége kellő bizonyíték a tagságunk és a képviselőink antifasiszta, demokratikus elkötelezettségére, ami viszont az Önök pártszövetségéről korántsem mondható el” – közölte a Fidesznek írt válaszában Perlai.

Kerekes Gábor, a helyi Momentum képviselője úgy tájékoztatta lapunkat, hogy ők is hamarosan válaszolni fognak a helyi Fidesz azon követelésére, hogy határolódjanak el László Imre vállalhatatlan kijelentésétől.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó