Nagy István: 25 milliárdos válságkezelő támogatásra készül az agrártárca
2020. július 7. 14:30

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített elő az agrártárca - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Újhartyánban egy baromfitelep átadása alkalmából tartott ünnepségen.

Az agrárminiszter kifejtette: a program célja az élelmiszerellátás biztonságának fenntartása, a termelési kapacitás megerősítése, mintegy 140 ezer munkahely védelme. Az elkülönített keretből az élelmiszeripar nyolc, a baromfi ágazat három milliárd forintot kap - tette hozzá. Továbbá jut belőle a többi között a dísznövény-, a zöldség-, a borágazat, a méhészet és a lótenyésztés szereplőinek is.
   
Hamarosan egy további 100 milliárd forintos fejlesztési programot indít a tárca, amelyből 50 milliárd forint az állattenyésztési ágazatnak jut majd. Ebben újdonság az, hogy az eddigi maximum 500 millió forintos támogatási keretet 2 milliárd forintra emelik, mert bebizonyosodott hogy egy optimális, az állatjóléti és az ökológiai igényeknek is megfelelő üzem megvalósításához ez a nagyságrend szükséges - mondta Nagy István.
   
A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt években a piaci válságok és járványok ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztést, így a baromfi ágazat helyzetét is. Az újhartyáni Bro-Ker-Bét Kft. most átadott új telepe is egy igazi sikertörténet amely megmutatja a magyar gazdák versenyképességét a nemzetközi piacon.
   
A cég stratégiai igazgatója, Temesi István az MTI-nek elmondta, a mostani 2,3 milliárd forintból - ebből 395 millió forint állami támogatással - megvalósult beruházással öt új épületben 14 500 négyzetméternyi területen rendezkedtek be baromfitartásra. Tevékenységük kiterjed a naposcsibe neveléstől a tenyészbaromfi tartáson és a tenyésztojás termelésen át, a keltetésig.
   
Ismertetése szerint a társaság 100 millió forintos alaptőkével három család összefogásával 1989-ben kezdte a működést, broiler csirke előállítására rendezkedtek be. Ma a harmadik-negyedik legnagyobb ilyen jellegű vállalkozásaként évi 40 millió naposcsibét állítanak elő, részben saját keltetőikben részben bérkeltetésként.
   
A társaság jegyzett tőkéje 400 millió forint, éves árbevétele 5 milliárd, adózott nyereség tavaly 190 millió forint volt.
   
A tervek szerint a társaság hamarosan egy 600 millió forintos beruházás keretében a keltető kapacitását bővíti majd - mondta.

A mostani beruházással a meglévő 132 főt foglalkoztató társaság további 15 munkahelyet létesített.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Gyűlöletcunamit indított a baloldal Müller Cecília ellen
    Ismét Müller Cecília került a balliberális médiumok célkeresztjébe. Ezúttal Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke köszörülte a nyelvét az országos tiszti főorvos személyén és munkásságán a Népszavában, összességében azt nehezményezve, hogy az emberek köszönetet mondanak Müller doktornő munkájáért. A 444.hu sem cáfolta meg magát: kapva kapott az alkalmon, hogy lefasisztázza a szakembert.
  • Négyből semmi – A szegedi szabadstrandok múltja és jelene
    „A szabadstrandok elvételére tett kísérlet merénylet a magyar nyár ellen” – olvasható az MSZP legújabb hazugságkampányában, melynek aláírásgyűjtő akciójába nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a párt szegedi önkormányzati képviselői is. Azok, akik az elmúlt másfél évtizedben asszisztáltak ahhoz, hogy a Tisza-parti baloldali városvezetés Szeged valamennyi szabadstrandját fölszámolja.
  • A legnagyobb veszély az, hogy egyre mélyebbre ássák magukat az árokba
    „Engem nem érdekel, hogy ki hergel kit. A tanárok a diákokat, a diákok a tanárokat, vagy a politikusok hergelik kiállásra őket. Ennek a boncolgatásától el kéne lépni, és a kölcsönös bizalmat kellene valahogy visszahozni” – Rátóti Zoltánt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem frissen kinevezett kuratóriumának tagját kérdeztük modellváltásról, elvégzendő feladatokról, jogkörökről, ellenállásról, illetve szembesítettük a sértett felek követeléseivel. Interjúnk.
MTI Hírfelhasználó