A Hagia Sophiának meg kell őriznie jelenlegi semleges státuszát
2020. július 10. 14:17

A Hagia Sophiának meg kell őriznie jelenlegi semleges státusát, minden más rendelkezés Isztambul toleranciáját és nyitottságát ásná alá - jelentette ki Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos az Európai Parlament pénteki plenáris ülésén, azzal kapcsolatban, hogy a török vezetés azt tervezi, hogy az épületet ismét mecsetté alakítja.

Hagia Sophia

Kép: hagiasophia.com

Hozzátette: a Hagia Sophia a vallások és kultúrák közötti párbeszéd szimbóluma.
   
"2010-ben, amikor Isztambul az Európa kultúrális fővárosa címet kapta, Erdogan elnök azt mondta, hogy a metropolisz egy igazi európai város. 10 év után is azt várjuk az elnöktől, hogy ezt tiszteletben tartsa" - hangsúlyozta a görög Szkínász.    

A török legfelsőbb közigazgatási bíróság múlt csütörtökön kezdte meg az isztambuli Hagia Sophia múzeum mecsetté alakítására vonatkozó kérelem elbírálását, amelynek eredményét jövő szerdán készül kihirdetni. A pert egy konzervatív egyesület indította 2016-ban azzal az igénnyel, hogy a testület minősítse semmisnek azt az 1934. november 24-i minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia múzeummá alakításáról rendelkezett.

Szkínász egy görög televíziócsatornának adott interjújában múlt szombaton kijelentette, hogy az Európai Bizottság nem fogja válasz nélkül hagyni a bíróság döntését. Erdogan a biztos kijelentését olyan fajta "vádaskodásnak" nevezte, amely "közvetlenül ássa alá Törökország szuverenitását".

Életmódügyi biztos a LIBE előtt: az antiszemitizmus vagy az iszlamofóbia a  fontosabb? | Mandiner

Margarítisz Szkínász - mandiner.hu    

A Hagia Sophia, törökül Ayasofya 1935 óta múzeum, és Isztambul egyik legkiemelkedőbb turistalátványossága. Az épület 537-től a Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza és az ortodox keresztény világ központja volt. Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után az Oszmán Birodalom mecsetté alakította át a katedrálist. A 20. században Musztafa Kemal Atatürk, a modern, világi alapokon nyugvó Törökország atyja múzeummá alakíttatta át az épületet, amely az újonnan létrejött Török Köztársaság szekuláris jellegét volt hivatott hangsúlyozni. A műemlék 1985 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.
 

MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó