Koronavírus - Vesztegzár alá került két amerikai támaszpont Okinaván
2020. július 12. 16:50

Koronavírus-járvány miatt vesztegzár alá került két amerikai támaszpont a japán Okinava szigetén – közölte szombaton az Okinava prefektúra kormánya.

Az ott állomásozó amerikai csapatok arról tájékoztatták a helyi hatóságokat, hogy kedd és szombat között 61 koronavírusos fertőzéses esetre derült fény a Futenma és Camp Hansen tengerészgyalogsági támaszponton, ezért mindkettőt  karantén alá helyezték. Két járványos gócot találtak, és elszigeteltek mindenkit, akinek pozitív lett a koronavírustesztje.

Az NHK közszolgálati televízió híradásában azonban az hangzott el, hogy a közölteknél jóval több, 148 amerikai katona kapta el a koronavírust.

Tamaki Denni okinavai kormányzó közölte, hogy sokkolta az amerikai hadsereg tájékoztatója, és ezek után erős kételyei vannak a kontingens járványmegelőzési intézkedéseit illetően.

Tamaki szerint az okinavai hatóságok birtokába kerültek olyan információk, hogy amerikai katonák július 4-én függetlenség napi rendezvényeken vettek részt okinavai városok strandjain és szórakozóhelyein. A kormányzó felszólította a rendezvények résztvevőit, hogy azonnal forduljanak orvoshoz, amennyiben nem érzik jól magukat.

Az amerikai tengerészgyalogság parancsnoksága a járványveszély miatt pénteken parancsba adta a korábbi járványkorlátozások visszaállítását az okinavai kontingensnél: korlátozzák a katonák kijárását, a helyi szórakozóhelyek felkeresését,  nem használhatnak Okinaván tömegközlekedési eszközöket, és kizárólag a bázisok között közlekedő különtaxikkal utazhatnak.

Japánban a fertőzöttek száma meghaladja a 21 ezret – beleértve a Diamond Princess óceánjáról történt fertőzéses eseteteket –, 995 ember halt meg a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe. A gyógyultak száma mintegy 18 ezerre rúg, és 32 súlyos állapotban lévő beteget ápolnak intenzív osztályokon.

Okinaván eddig 148 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Pannonhalma ihleti a Notre-Dame újjáépítését
    Hatalmas megtiszteltetés érte a pannonhalmi bencés közösséget: Michel Aupetit párizsi érsek vezetésével augusztus 7-én azért érkezett egy ötfős küldöttség a főapátságba, hogy megtekintse a nyolc éve felújított bazilikát, és a tavaly áprilisi tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame belső újjáépítéséhez inspirációkat nyerjen.
  • Végső visszaszámolás
    Elkezdődött a végső visszaszámolás, nincs már száz nap sem az amerikai elnökválasztásig.
  • Lövések a Fehér Háznál, Trump kisietett a tájékoztatóról
    Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből.
MTI Hírfelhasználó