Áder János levélben gratulált Andrzej Dudának
2020. július 13. 18:35

Áder: Közép-Európa kiemelkedő szerepet játszik az EU hatékonyságának fokozásában

Közép-Európa államai kiemelkedő és konstruktív szerepet játszanak az Európai Unió hatékonyságának, versenyképességének és biztonságának fokozásában - írta Áder János köztársasági elnök lengyel kollégájának hétfőn, miután Andrzej Duda megnyerte a lengyel elnökválasztás második fordulóját vasárnap.

A köztársasági elnök kifejtette: szívből gratulál ahhoz, hogy a lengyel polgárok - komoly választási küzdelmet követően - ismét bizalmat szavaztak Andrzej Dudának, és államfőként a következő években is folytathatja felelősségteljes munkáját.

Áder János üdvözölte azt is, hogy az elkövetkező években együtt munkálkodhatnak tovább a szoros barátságon alapuló magyar-lengyel kapcsolatok gazdagításán.

Úgy vélte, eddigi találkozóik minden alkalommal eredményesek voltak, a legtöbb ügyről azonos irányban és közösen vallott elvek mentén gondolkodnak. Egyetértenek abban is, hogy Közép-Európa kiemelkedő és konstruktív szerepet játszanak az EU hatékonyságának, versenyképességének és biztonságának fokozásában - mutatott rá.

Közölte: a visegrádi négyek csoportja e törekvések motorjává, az együttes érdekek védelmének fontos eszközévé vált.

Azt is írta, hogy nagy várakozással tekint az októberi V4-es elnöki találkozó elé, amelyen a járványügyi helyzet okozta társadalmi kihívásokat is megvitathatják.

Az államfő szerint személyes egyeztetéseik a jövőben is fontos szerepet játszanak majd az országaik közötti kötődések erősítésében, a két nemzet szövetségének elmélyítésében.

Andrzej Duda lengyel államfő, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje a felmérések alapján két százalékos előnnyel, a szavazatok 51 százalékával nyerheti meg az elnökválasztás második fordulóját, míg a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester 49 százaléknyi voksra számíthat. A hivatalos eredményeket a lengyel országos választási bizottság legkorábban július 13-án este közli.

MTI
Címkék:
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Felveszik a kesztyűt a balliberális szélsőség ellen
    A nemrég alakult Megafon célja olyan internetes kommunikátorok képzése, akik a konzervatív, nemzeti hangok felerősítése által lehetőséget adnak a valódi politikai preferencia kialakításában.
  • Homályos fogalmakra épülő szankciórendszerek
    A jogbiztonság már önmagában tiltja egy olyan homályos fogalom bevezetését európai uniós kötelezettségként, mint a jogállamiság - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Welt című német napilapnak adott, pénteken megjelent interjúban. "Általános hiányosságok" - ez a kommunizmusra emlékeztet.
  • Karácsony alkalmatlan a városvezetésre
    Virtuális politizálás Budapesten - A Tarlós-korszak tudatos építkezését felváltotta a virtuális politizálás időszaka, megelevenedni látszik a Demszky-éra utolsó éveire jellemző pangás kora. Mindez a 2022-es választásra készülő „habarékellenzék” kormányzásra való képességét is előre jelzi.
MTI Hírfelhasználó