Ma ünnepli 75. születésnapját Kudlik Júlia
2020. július 14. 11:53

Kudlik Júliát több mint 40 éven át láthattuk a Magyar Televízió képernyőjén. Olyan műsorokat vezetett, mint a Delta és a Táncdalfesztivál, de tévéfesztiváloknak, díjátadóknak is ő volt a háziasszonya.

Már tévét sem néz - szakított a múltjával Kudlik Júlia | BorsOnline -  Sztárhírek - Pletyka - Krimi - Politika - Sport

A nemzeti híresség - borsonline.hu

Kudlik Júlia 1945. július 14-én született Budapesten. A Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban érettségizett 1963-ban. Már tinédzserként biztosan tudta, hogy a tévé világában szeretne elhelyezkedni, és iskola után mindenesként dolgozott a Magyar Televízió ifjúsági osztályán, ahol később rendezőasszisztens lett. Több bemondó-meghallgatáson is részt vett több-kevesebb sikerrel, közben pedig elvégezte Fischer Sándor tanfolyamát, hogy tökélyre fejlessze a beszédtechnikáját.

1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízió képernyőjén, majd három hónapon át volt bemondó a Magyar Rádióban. Ebben az évben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, valamint az ELTE bölcsészettudományi karának magyar-népművelés szakára, ahol esti tagozaton szerzett középiskolai, magyartanári diplomát.

Karrierje a Delta című tudományos műsorral indult be, amit 1965-től egészen 1996-ig vezetett. Ő lett a háziasszonya az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály-énekversenynek, majd számos népdal- és népzenei vetélkedőt is ő vezetett.

Szakmai pályája csúcsán, több mint két évtizeden át a Veszprémi tévétalálkozók egyik háziasszonya és a miskolci, illetve kőszegi tévéfesztiválok háziasszonya volt. A televíziózás minden területén profinak bizonyult: nemcsak műsorvezető volt, de élőben olvasott hírt a tévéhíradó első és második kiadásában, és különböző műsorok hangalámondásában, szinkronizálásában is részt vett.

A Delta műsorvezetőjeként - borsonline.hu

Hazai és nemzetközi területeken is képviselte a Magyar Televíziót. Járt Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban, Svédországban, Csehszlovákiában, Kubában, Vietnámban és Norvégiában. Antal Imre színművésszel ketten konferálták a kulturális delegáció műsorait Havannában, illetve szintén együtt vezették a Szeszélyes Évszakok című kulturális műsort.

Karrierje második felében olyan népszerű műsorokat vezetett, mint a Főzőcske-TV fazék, Az állatok védelmében, a Nótaszó vagy a Sportolók a porondon. Horvát János kérésére csatlakozott 1989-ben az új struktúrájú TV2-stábhoz. A Juli Suli című háziasszonyoknak szóló műsort egészen 1997-ig vezette hatalmas sikerrel. Bár a Tv2-s produkció főleg a családanyáknak szólt, mégis nemtől és kortól függetlenül az egész ország imádta. 2005-ben búcsúznia kellett a Magyar Televíziótól, azóta nem láthattuk a képernyőn.

Ettől függetlenül népszerűsége töretlen, rengetegen szeretik – még az ismert emberek is. Korábban például Szalóki Ági is boldogan szelfizett a műsorvezetőnővel.

Kudlik Júlia egy tavalyi interjúban elmondta, hogy ma már inkább a népzene, a népművészet és az irodalom köti le a figyelmét. Isten éltesse a hatalmas múltú műsorvezetőnőt, aki örökre beírta a nevét a legsikeresebb magyar televíziós személyiségek közé.

hirado.hu
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Pannonhalma ihleti a Notre-Dame újjáépítését
    Hatalmas megtiszteltetés érte a pannonhalmi bencés közösséget: Michel Aupetit párizsi érsek vezetésével augusztus 7-én azért érkezett egy ötfős küldöttség a főapátságba, hogy megtekintse a nyolc éve felújított bazilikát, és a tavaly áprilisi tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame belső újjáépítéséhez inspirációkat nyerjen.
  • Végső visszaszámolás
    Elkezdődött a végső visszaszámolás, nincs már száz nap sem az amerikai elnökválasztásig.
  • Lövések a Fehér Háznál, Trump kisietett a tájékoztatóról
    Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből.
MTI Hírfelhasználó