Továbbra sincs előrelépés a Lánchíd felújításának ügyében
2020. július 15. 10:54

A Lánchíd (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Egyelőre nincs előrelépés a Lánchíd felújításának ügyében. Láng Zsolt a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője nyílt levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez. A levélben arra kéri Karácsony Gergelyt hozza nyilvánosságra hogyan áll valójában a főváros költségvetése, illetve, a Lánchíd felújítása elkezdődhet-e, a fővárosi önkormányzatnak van-e rá elegendő pénze.

Továbbra is csak a politika szintjén zajlik a Lánchíd felújítása. Pedig a szakértők szerint mára olyan állapotba került a híd, hogy nem lehet tovább halasztani a rekonstrukciót. Az elmúlt napokban Draskovics Tibor, a Budapesti Közlekedési Központ igazgatóságának elnöke azt nyilatkozta, már nincs meg a 180 milliárd forintos lekötés, amit Karácsony Gergely az előző vezetéstől örökölt meg, mert azt elköltötték. Azonban a fővárosi képviselőcsoport erről nem tud semmit, még azt sem, mire költhette el a főpolgármester az összeget.

Nyílt levélben fordultak Karácsony Gergelyhez

Éppen ezért Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője nyílt levélben fordult Karácsony Gergelyhez. A levélben arra kéri a főpolgármestert, hozza nyilvánosságra hogyan áll valójában a főváros költségvetése, illetve, a Lánchíd felújítása elkezdődhet-e, a fővárosi önkormányzatnak van-e rá elegendő pénze.

Láng Zsolt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, egyelőre Karácsony Gergely nem tartja magát a kampányában ígértekhez, hiszen annak egyik fő gondolata volt, hogy főpolgármesteri tevékenységét az átláthatóság és a nyíltság fogja jellemezni. Ehhez képest, egyelőre saját maga, egyedül hoz döntéseket, nem tájékoztatja sem a képviselőcsoportot, sem a város lakosságát terveiről.

Egyelőre csak politikai háború zajlik

Hozzátette, érthetetlen miért húzza még mindig a főváros vezetése a Lánchíd felújítását, hiszen mikor Tarlós István átadta a főváros kulcsát, már megvolt a kellő összeg a felújítás elkezdésére. Ehhez képest ősz óta az új városvezetés még csak a közbeszerzést sem írta ki.

Hangsúlyozta, egyelőre csak politikai háború zajlik a kormány és a főváros vezetése között, Karácsony Gergely és alpolgármesterei gerjesztik a kormány ellen a háborút, folyamatosan támadják a kormányt, folyamatosan követelőznek, hogy a kormány támogassa a Lánchíd felújítását. „Azonban honnan tudja az ország vezetősége, mennyi pénzzel kellene támogatnia a felújítást, ha még azt sem tudja mennyibe fog kerülni a közbeszerzés” – teszi fel a kérdést Láng Zsolt.

A beszélgetés végén kitért arra is, Karácsony Gergely azzal védekezik, hogy igaz ugyan, hogy 180 milliárd forintos megtakarítással vette át a főváros vezetését, de emellett átvett közel 110 milliárdos hiteltörlesztést is az előző főpolgármestertől. Láng Zsolt hozzátette, a Tarlós István által felvett fejlesztési hitelek törlesztése ütemezett, azokat az elkövetkező tizenöt–húsz évben kell visszafizetni és nem idén, 2020-ban.

 

hirado.hu - Kossuth Rádió
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó