NVB: Nem lehet népszavazás a nemzeti konzultációval kapcsolatban
2020. július 15. 18:50

Nem hitelesítette a nemzeti konzultációval kapcsolatos népszavazási kezdeményezést szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

A Németh Eszter magánszemély által benyújtott kérdés azt célozta, hogy nemzeti konzultációt "kizárólag úgy lehessen indítani Magyarországon, hogy az a frakcióval rendelkező parlamenti pártok kérdéseit is tartalmazza mandátumarányosan".

Az NVB többségi döntéssel úgy ítélte meg, hogy a nemzeti konzultáció a kormány egyik kommunikációs eszköze, így az nem az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik, márpedig országos népszavazást csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben lehet kezdeményezni. Emellett az NVB szerint a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének sem.

Az NVB megtagadta Kassai Dániel magánszemély kérdésének hitelesítését is, amely arra irányult, hogy 2023. január 1-ig a soroksári Duna-ág mellett ne épüljön meg az atlétikai stadion.

A bizottság többségi döntése szerint a kérdés nem felel meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének, mert kérdést a Kúria korábban már hitelesítette, a benyújtó 40 ezer aláíró ívet kért, azonban mégsem kezdte meg az aláírásgyűjtést. Továbbá a kérdésben szereplő korábbi helyesírási hibát is fenntartva (soroksári helyett "sorogsági") nyújtotta be a kérdést az NVB-nek.

Az NVB nem hitelesítette Ákos Zoltán magánszemély kérdését sem, amely azt célozta, hogy Magyarországon a "vészhelyzeten" kívüli időszakban ne legyen kötelező a szájmaszk a munkahelyeken és a tömegközlekedési eszközökön. A bizottság egyhangú döntése alapján a kérdés a többi között nem felel meg az egyértelműség követelményeinek.

MTI
Címkék:
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Felveszik a kesztyűt a balliberális szélsőség ellen
    A nemrég alakult Megafon célja olyan internetes kommunikátorok képzése, akik a konzervatív, nemzeti hangok felerősítése által lehetőséget adnak a valódi politikai preferencia kialakításában.
  • Homályos fogalmakra épülő szankciórendszerek
    A jogbiztonság már önmagában tiltja egy olyan homályos fogalom bevezetését európai uniós kötelezettségként, mint a jogállamiság - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Welt című német napilapnak adott, pénteken megjelent interjúban. "Általános hiányosságok" - ez a kommunizmusra emlékeztet.
  • Karácsony alkalmatlan a városvezetésre
    Virtuális politizálás Budapesten - A Tarlós-korszak tudatos építkezését felváltotta a virtuális politizálás időszaka, megelevenedni látszik a Demszky-éra utolsó éveire jellemző pangás kora. Mindez a 2022-es választásra készülő „habarékellenzék” kormányzásra való képességét is előre jelzi.
MTI Hírfelhasználó