Koronavírus - Észak-Macedóniában nem számítottak ennyi fertőzöttre
2020. július 26. 09:48

Ötödannyi fertőzöttre számítottak a járvány öt hónappal ezelőtti kitörésekor Észak-Macedóniában.

A nyugat-balkáni országban pontosan öt hónappal ezelőtt azonosították be az első fertőzést. Az egészségügyi miniszter akkor azt mondta, legfeljebb kétezer fertőzöttre számítanak a járvány végéig, azóta kiderült, minden előzetes várakozást meghaladtak a számok.
Észak-Macedóniában vasárnapra 9797-ről 9934-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Szombaton kilenc halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, így a halottak száma 460.
Szerbiában egy nap alatt 22 852-ről 23 263-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Szombaton nyolc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 526-ra nőtt. Predrag Kon, az ország legismertebb járványügyi szakértője "járványbombának" nevezte Belgrádot, szerinte ugyanis a fővárosban számtalan hely és lehetőség van a megfertőződésre, és az emberek nem elég elővigyázatosak.

Koszovóban az utóbbi 24 órában 6680-ról 6917-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Öttel 169-re nőtt a halálos áldozatok száma. A járvány kitörése óta 756 egészségügyi dolgozó fertőződött meg az országban.

Montenegróban egy nap alatt 2665-ről 2747-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában nem volt halálos áldozata a koronavírusnak, így a halottak száma 43 maradt.  Drámaian csökkent az ország idegenforgalma idén - közölte az illetékes tárca. A közzétett adatok szerint csak júliusban 270 millió eurós (93,8 milliárd forint) kiesést tapasztalt a montenegrói turizmus, hiszen míg tavaly júliusban 280 millió euró (97,3 milliárd forint) volt a szektor bevétele, addig idén csupán 10 millió euró (3,5 milliárd forint), ami 96 százalékos visszaesést jelent.

Bosznia-Hercegovinában szombatról vasárnapra 9767-ről 10 071-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Öten haltak bele a Covid-19 betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 285-re nőtt. Június 9. óta jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma a fővárosban, aminek oka a szakértők szerint az, hogy egyre több turista érkezik Szarajevóba, és az emberek nem tartják be az elővigyázatossági intézkedéseket.

MTI
Címkék:
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
MTI Hírfelhasználó