Egy hétvégére sportszigetté változik a Margitsziget
2020. augusztus 1. 17:09

Augusztus első hétvégéjén, vasárnap estig egész napos ingyenes sportrendezvénnyel várnak minden érdeklődőt a Margitszigeti Atlétikai Centrumba.

A Fővárosi Önkormányzat és a The Color Run Magyarország szervezésében indult Budapest Restart Sportszigeten már a szombati hivatalos megnyitó előtt szinte tele volt a sportcentrum füves pályája, sokan tollaslabdáztak, a vállalkozó kedvűeknek Béres Alexandra fitneszvilágbajnok vezényelt tornát. A futópályán felállított pingpong-asztaloknál és a bokszringben egymást váltották a párok, a Magyar Öttusa Szövetség standján pedig lézeres fegyverrel célba lőhettek az érdeklődők.

„Egy sportrendezvényen nem a szavaké a főszerepe, hanem a mozgásé, a sporté. A főváros vezetése támogatja a sportot, és egy ilyen időszak után, amikor karanténba voltunk zárva, heteket töltöttünk a lakásunkban, élvezzük ki, hogy a szabadban lehetünk és együtt mozoghatunk" – mondta megnyitó beszédében Gy. Németh Erzsébet, Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese.

Elhangzott, hogy vasárnap estig több mint 12 sportágat lehet kipróbálni. A sportolási lehetőségek mellett délutánonként színpadi beszélgetésekkel - például a vízilabda legendái címmel Kiss Gergely és Szécsi Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázókkal -, esténként pedig filmvetítéssel, DJ-kel várják a szervezők az érdeklődőket.

Lesz alakformálás Katus Attilával, gerincprogram, crossfit, tollaslabda és asztalitenisz-bajnokság, teqball, jóga és sok más, minden korosztályt kielégítő mozgásforma.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó