Kezdetét vette a 100. Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozata
2020. augusztus 2. 13:39

Kezdetét vette szombaton a világ legnagyobb komolyzenei fesztiválja, az idén százéves Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozata, amelynek szervezői a koronavírus-járvány árnyékában számos biztonsági intézkedést rendeltek el a fellépők és a nézők egészségének megóvásáért.

A rendezvények helyszínére való belépést szigorúan ellenőrzik, a nézők csak személyre szóló jegyekkel érkezhetnek, amelyeket nem szabad senki másnak átadni.

A fesztivált rövidített formában, 16 helyett hét helyszínen, az eredetileg meghirdetett előadások felével rendezik meg: csak kilencven előadást tartanak meg az eredetileg tervezett 212-ből. A közönség létszámát is úgy határozták meg, hogy biztonságosan lehessen leültetni a nézőket. Ezért csak 76 ezer jegyet adtak el a korábbi 240 ezer helyett. Nem lesznek szünetek a felvonások között, és büfé sem áll majd rendelkezésre.

A nézőtéren csak minden második székre lehet leülni, a közönségnek maszkot kell viselnie a belépéskor, de az előadás alatt le lehet venni. A fellépő művészeket és a rendezvényen dolgozókat rendszeresen tesztelik majd, továbbá a kulisszák mögötti munkákhoz maszkot kell viselni.

Csak két operát mutatnak be: Mozart Cosi fan Tutte című művét és Richard Strauss Elektráját, utóbbit Krzysztof Warlikowski rendezésében szombat este vitték színre hatalmas sikerrel.

A Salzburgi Ünnepi Játékok szombat este hagyományosan Hugo von Hofmannsthal Jedermann (Akárki) című művével indult. A darabot 1920. augusztus 22-én az első salzburgi fesztiválon Max Reinhardt, az ünnepi játékok egyik alapítója adta elő. Idén 14 előadást tartanak a Dóm téren, a katedrális előtt. Ezek egyikén, augusztus 22-én emlékeznek meg arról, hogy éppen száz éve nyílt meg először a fesztivál Salzburgban.

Vasárnap tartják az irodalmi Nobel-díjas Peter Handke Zdenek Adamec című új darabjának bemutatóját, a mű annak a fiatalembernek állít emléket, aki 2003-ban politikai és környezetvédelmi okokból felgyújtotta magát Prágában.

Szintén vasárnap vezényel először karmesternő a fesztivál százéves történetében: a német Joanna Mallwitz vezényli a Cosi fan tutte című operát.

MTI
Címkék:
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
MTI Hírfelhasználó