Rendkívüli ülést tart a parlament
2020. augusztus 3. 10:56

Ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülést tart ma az Országgyűlés, mivel azonban a kormánypártok nem vesznek részt az ülésén, az nem lesz határozatképes. Az ellenzéki pártok támogatták a Demokratikus Koalíció kezdeményezését egy rendkívüli parlamenti ülés összehívására, amelyet azért hívnak össze, mert a párt szerint a miniszterelnök Brüsszelben szembement az Országgyűlés döntésével.

Dobrev Klára, a párt EP-képviselője pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett, országgyűlési határozat kötötte a kormányfőt a hétéves uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló tárgyaláson, ennek értelmében nem támogathatta volna a büdzsét és a programot, hiszen nem zárult le a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás, a közéletben működő civilek továbbra is kapnak támogatást, az uniós pénzek kifizetését pedig összekötötték a jogállami működéssel, valamint nem jutott érvényre az az elv sem, hogy a szegényebb országok több támogatást kapjanak.

"Szeretnénk lehetőséget adni mind a miniszterelnöknek, mind a fideszeseknek, hogy korrigáljuk ezt a helyzetet. Korrigáljuk azt, hogy a miniszterelnök a parlament döntését semmibe veszi. Ezért azt javasoljuk, hogy vitassuk meg, hogy milyen döntés született Európában, hogy a magyar miniszterelnök milyen álláspontot képviselt, illetve ennek megfelelően módosítsuk a határozatot és a parlament döntéseit" - mondta Dobrev Klára. A DK célja, hogy a parlament az év végéig módosítsa azokat a jogszabályokat, amelyekkel kapcsolatban felmerül a jogállamisági eljárás veszélye.

Az Országgyűlésnek e kérdéskör lenne az egyetlen napirendi pontja. Az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Csakhogy a rendkívüli ülésre sem a kormány, sem a Fidesz nem megy el, így azt várhatóan határozatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után berekesztik.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az üléssel kapcsolatban közölte: a baloldal a parlamentben akar cirkuszolni brüsszeli veresége után. A kormánypárti politikus azt írta: a miniszterelnök az öt tárgyalási nap alatt 3 milliárd euróval többet szerzett az országnak annál, mint ami a korábbi, igazságtalan javaslatban szerepelt, és visszaverte azt a zsarolási kísérletet, hogy a pénz felhasználását elfogult politikai feltételekhez kössék. Kocsis Máté leszögezte, ez siker minden magyar számára.

MTI
Címkék:
  • Palkovics: "Lízingelt miniszter vagyok"
    Magyarország komoly versenyelőnye a 2010 óta jellemző, tartós politikai stabilitás. Abban biztosan nem leszek partner, hogy bárki légből kapott találgatásokkal bomlassza a magyar kormány egységességét. Különösen a vírusválság okozta világméretű bizonytalanságok közepette...
  • Lezárulóban az egészségügyi dolgozók oltása
    Lassan lezárul az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása, de folytatódik az idősotthonokban élők oltása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
  • Alantas gúnnyal ágyúzott kereszténység
    Egy ítélőmester, aki emberek sorsáról dönt, azzal a szélsőséges megfogalmazással élt, hogy a megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 2015-ben Párizsban egy hasonlóan jópofa rajz miatt 12 ember halt meg és további 11-en megsebesültek. Igaz, az a rajz egy másik vallást gyalázott meg.
MTI Hírfelhasználó