Kormányhivatal: Az idősek szakápolása is súlyosan hiányos a Pesti úti idősotthonban
2020. augusztus 3. 16:11

A lakók nem megfelelő gondozása is nagyban hozzájárulhatott a Pesti úti idősotthonban kialakult tömeges halálesetekhez és koronavírus-fertőzéshez – állapította meg Budapest Főváros Kormányhivatala az intézményben tartott rendkívüli ellenőrzésen.

A fővárosi kormányhivatal az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében felidézte: a Pesti úti idősotthonban eddig 55 idős ember halt meg, 313 gondozott és 26 dolgozó fertőződött meg. Kiemelték: „az idős gondozottak védelme és megfelelő egészségügyi ellátása érdekében a folyamatos orvosi felügyelet mellett fontos a megfelelő létszámban és képzettséggel biztosított szakápolás is.” Az ellenőrzésen megállapították, hogy a törvényben előírt és a gondozottak megfelelő ellátásához szükséges ápolói-gondozói létszám „súlyosan hiányos”, az elvárt 109 helyett csak 60 ápoló-gondozó dolgozik a félezres létszámú intézményben.

A kormányhivatal ezért határozatban kötelezte a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot, hogy 90 napon belül gondoskodjon az ellátottak életét, testi épségét, egészségét súlyosan veszélyeztető ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről, valamint a megfelelő ellátás hiánya miatt – ellenkező döntésig – új ellátott nem vehető fel az intézménybe – írták.

Emellett kötelezték az intézmény vezetőjét, hogy a törvényeknek megfelelően gondoskodjon a dolgozók nyilvántartásáról és az ápolási folyamatokat teljes körűen dokumentálja. Az ellenőrzéseken szerzett tapasztalatokat és a hiányosságokat a fenntartó Fővárosi Önkormányzattal is megosztották. Az erről szóló hivatalos feljegyzést az országos tiszti főorvoshoz is eljuttatták. Megállapításaikat a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzatnak is lehetősége volt hivatalosan véleményezni – ismertette a fővárosi kormányhivatal.

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Orbán: hat hónappal meghosszabbítja a kormány a hitelmoratóriumot
    A miniszterelnök részt vett a Gazdasági Operatív Törzs mai ülésén, ahol a hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatos javaslatot tárgyalták meg. Mint Orbán Viktor a közösségi oldalán bejelentette: ezt a kormány el is fogja fogadni, s január elsejével meghosszabbítják a moratóriumot további hat hónapig, de csak egyes társadalmi csoportoknál.
  • Varga Judit: Zsarolásra akarnak felhasználni politikai és ideológiai elvárásokat
    Ősszel lezárulhat a börtönbiznisz felszámolása, és az áldozatsegítés, valamint a családvédelem területén is fontos előrelépés történik majd – jelentette ki lapunknak Varga Judit. Az igazságügyi miniszter szerint egyértelmű, hogy hazánkban érvényesül a jog uralma. Varga Judit arról is beszélt, hogy nem a Digitális Szabadság Bizottság akarja a Facebookot cenzúrázni, hanem többek között azt vizsgálja, milyen jogi garanciák betartásával cenzúrázza a közösségi oldal a magyar állampolgárokat.
  • Állati küldetés a Városházán
    Szabó Rebeka kinevezése a liberálisok ideológiai háborújának újabb fejezete.
MTI Hírfelhasználó