Megkezdődtek a reformátusok Bárka táborai a Balatonnál
2020. augusztus 4. 14:36

Öt turnusban csaknem ezer hátrányos helyzetű fiatal részvételével rendezi meg a Magyarországi Református Egyház a Bárka táborokat a Balatonnál; a megnyitó kedden Balatonfenyvesen volt.

Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: jó látni, hogy a Magyarországi Református Egyház mekkora hangsúlyt fektet az élménypedagógiai módszerekre és az esélyteremtésre. Ez a kormány számára is prioritás, ezért is támogatja 800 millió forinttal a programsorozatot - fűzte hozzá.
   
Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa elmondta: a koronavírus-járvány miatt idén kevesebb gyereket tudnak fogadni a tervezettnél, de a pótlásról folynak az egyeztetések.
   
Ebben az évben öt turnusban csaknem ezer fiatal nyaralhat a református egyház táboraiban Balatonszárszón és Balatonfenyvesen. Az első turnusban 194 gyereket fogadtak, húsz kísérővel, húsz oktatóval és húsz önkéntessel - tette hozzá.
   
Közölte: a 2018 és 2021 közötti időszakra szóló 800 millió forintos állami támogatás, valamint az egyház anyagi, infrastrukturális és szellemi erőforrásai segítségével összesen 6500 hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, főleg református fenntartású köznevelési intézményből, tanodai és nevelőszülői hálózatból érkező gyermek táborozhat a Balatonnál.
   
A táborban lelkész és vallástanár szakos egyetemi hallgatók, illetve lelkipásztorok is jelen vannak a közösségépítés jegyében. Reggel és este bibliai történeteken keresztül adnak bátorító üzeneteket, valamint keresztény könnyűzenei programokkal, imádságra neveléssel gondoskodnak a lélek ápolásáról - mondta.
   
Gér András kiemelte: idén a járványügyi helyzet miatt ügyeltek arra, hogy a játékokat és közösségi eseményeket szabadtéren vagy oldalról nyitott sátorban rendezzék, és zárt térben legfeljebb csak kis csoportokban legyenek a gyerekek. Ezért idén elmarad a közös hajókirándulás, azonban helyette szabadtéri színház várja a fiatalokat - tette hozzá.
   
Tájékoztatása szerint a táborban a tisztifőorvosi szolgálat 24 órában jelen van több száz koronavírusteszttel, és kapcsolatban állnak az illetékes kórház infektológusaival is. Hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy a fertőzés kockázatát minimalizálják.

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Amerika szeretete
    Donald Trump úgy fogalmazott néhány napja egy beszédében a hazafias nevelést sürgetve: „fiataljain­kat Amerika szeretetére kell tanítani”, és azt is bejelentette, hogy országos bizottságot hoz létre a patrióta oktatás elősegítésére.
  • Áder: fel kell készülni a Covidnál súlyosabb válságokra
    "Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot - hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon - újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik" - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök szerdán, az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán elmondott, videón közvetített beszédében.
  • Operatív Törzs - Maszk nélküli utas: nem indulhat a busz
    Ha a tömegközlekedési járművön utazó nem tartja be a maszkviselés szabályait, a járművezető felszólítja erre, és ha ennek nem tesz eleget, a vezető nem indul tovább járművével, felszólíthatja a szabály megszegőjét, hogy szálljon le, illetve rendőri intézkedést is kezdeményezhet.
MTI Hírfelhasználó