Vasárnap ünnepli fennállásának 154. évfordulóját a fővárosi állatkert
2020. augusztus 6. 17:52

Elefánt a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. augusztus 6-án. MTI/Balogh Zoltán

Vasárnap ünnepli fennállásának 154. évfordulóját a Fővárosi Állat- és Növénykert, az intézményben a közeljövőben látható lesz a napokban született szumátrai orángutánkölyök is - hangzott el az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A világ egyik legnagyobb múlttal bíró állatkertjében több mint 300 növény- és 900 állatfaj él, az intézmény kiemelten fontosnak tartja a folyamatos megújulást, hogy az elmúlt 154 év után a következő másfél évszázad is méltó legyen az állatkert hírnevéhez - mondta el Szabó Roland főigazgató-helyettes.

Hozzátette, hogy ez az esztendő különösen nehéz, hiszen a pandémiás helyzet miatt több mint 60 napra be kellett zárni az intézményt, ez a dolgozóknak megterhelő időszakot jelentett, mivel az állatokat a rendkívüli helyzet alatt is el kellett látniuk.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője kiemelte, hogy idén is rengeteg kisállat érkezett és született, példaként említette a napokban világra jött szumátrai orángutánkölyköt. A szumátrai orangután (Pongo abelii) hossza megközelítőleg 78-97 centiméter, a súlya körülbelül 40-90 kilogramm között változik. Az emlős többek között duriánnal, fügével és rovarokkal táplálkozik. Magyarországon csak a budapesti állatkertben él szumátrai orangután, amely 50 évig is élhet.

Az állatkert idén is elnyerte a Suberbrands-díjat, amelyet Serényi János, az elismerés hazai alapítója adott át csütörtökön az intézménynek.

Szabó Roland főigazgató (j) átveszi a Superbrands-díjat Serényi Jánostól, az elismerés hazai alapítójától a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. augusztus 6-án. MTI/Balogh Zoltán

A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és a legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje, 1866-os megnyitásától egészen az 1950-es évekig, az első vidéki állatkertek megalapításáig az ország egyetlen ilyen intézménye volt. Ma Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye, évente 1 millió látogatója van. A korszerű állatkertek többségéhez hasonlóan fő tevékenységi köre a természetvédelem, az oktatás, természetközeli szabadidős programok biztosítása, valamint a tudományos kutatás. Történetéből és ezzel összefüggő sajátosságaiból adódóan további célkitűzései közé tartozik a kulturális örökség védelme és gazdagítása is.

Nílusi víziló a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. augusztus 6-án. MTI/Balogh Zoltán

Orrszarvú a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. augusztus 6-án. MTI/Balogh Zoltán

Sörényeshangyász-kölyök a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. augusztus 6-án. MTI/Balogh Zoltán

Orángután a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2020. augusztus 6-án. Az állatkert augusztus 9-én ünnepli fennállásának 154. évfordulóját. MTI/Balogh Zoltán
   

MTI
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Amerika szeretete
    Donald Trump úgy fogalmazott néhány napja egy beszédében a hazafias nevelést sürgetve: „fiataljain­kat Amerika szeretetére kell tanítani”, és azt is bejelentette, hogy országos bizottságot hoz létre a patrióta oktatás elősegítésére.
  • Áder: fel kell készülni a Covidnál súlyosabb válságokra
    "Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot - hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon - újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik" - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök szerdán, az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán elmondott, videón közvetített beszédében.
  • Operatív Törzs - Maszk nélküli utas: nem indulhat a busz
    Ha a tömegközlekedési járművön utazó nem tartja be a maszkviselés szabályait, a járművezető felszólítja erre, és ha ennek nem tesz eleget, a vezető nem indul tovább járművével, felszólíthatja a szabály megszegőjét, hogy szálljon le, illetve rendőri intézkedést is kezdeményezhet.
MTI Hírfelhasználó