Koronavírus - Olaszországban 400 felett egy nap alatt a fertőzöttek száma
2020. augusztus 6. 21:30

Az egy nap alatt kiszűrt betegek száma négyszáz fölé emelkedett az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. A római kormány nyilvánosságra hozta a járvány első heteiben hozott egészségügyi intézkedései eddig titkosított jegyzőkönyveit.

Az utóbbi huszonnégy órában 402 új fertőzöttet szűrtek ki a szerdai 348 és a kedden diagnosztizált 190 után. A legtöbb új beteget, száztizennyolcat Lombardia tartományban szűrték, további ötvennyolc-ötvennyolc új fertőzöttet Emilia Romagnában és Venetóban. Lombardiában negyvennyolc órával korábban negyvennégy volt az új fertőzöttek napi száma.

Az egy nap alatti halálozások száma hatra csökkent a korábbi tízhez képest. A hat új halottból öt Lombardiában veszítette életét. A halottak száma elérte a 35 187-t.

Jelenleg valamivel kevesebb mint 13 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, 762 beteg van kórházban, 42 intenzív osztályon. A gyógyultak száma túllépte a 201 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számolva a járvány februári kezdete óta 249 204 fertőzöttet diagnosztizáltak.

Az olasz kormány nyilvánosságra hozta a járvány miatt megalakított  egészségügyi-szakértői bizottság jegyzőkönyveit, amelyeket eddig titkos információként kezeltek. A Luigi Einaudi Alapítvány honlapján csütörtökön közölt jegyzőkönyvek a február 28. és április 5. közti üléseinek egy részére vonatkoznak. Ezekből kiderül, hogy a járvány február 20-i kezdetét követően a bizottság Olaszország térségeinek fokozatos lezárását javasolta. Az első gócpontokat február 23-án helyezték karantén alá Lombardia és Veneto tartományban.

Ezt követően azonban Giuseppe Conte miniszterelnök a korlátozó intézkedéseket az egész országra kiterjesztette, és március 9-én minden tartományban kijárási korlátozást rendelt el, ami egészen május 18-ig tartott. A nyilvánosságra hozott dokumentumokból hiányoznak a Bergamóról és térségéről tartott bizottsági ülések jegyzőkönyvei: a járványban itt betegedtek meg és haltak meg a legtöbben a lakosság arányához képest, az egészségügyi hatóságok mégis halogatták a terület vesztegzár alá helyezését.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter a felsőházban az ősszel tervezett óvintézkedéseket vázolta. Kijelentette, hogy mivel Spanyolországban, Németországban és Franciaországban is erősödött a járvány ereje, Olaszországban is készen kell állni egy esetleges újabb fertőzési hullámra. Bejelentette, hogy a tömegközlekedési eszközökön továbbra is fenntartják a biztonsági távolságot, vagyis minden második ülést lehet csak elfoglalni. A vásárok újraindítását mérlegelik, de a zártterű szórakozóhelyeket még nem nyitják újra.

Augusztus második hétvégéjére készülve az olaszországi tengerparti városok polgármesterei emelték a bírságokat: több helyen is ezer eurót szabhatnak ki arra, aki nem hordja a szájmaszkot vagy nem tartja be a biztonsági távolságot. A szájmaszk használata szabadtéren is kötelezőnek számít, ha túl sok ember jelenlétében nem lehet betartani az egymás közötti legalább egy métert.

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Amerika szeretete
    Donald Trump úgy fogalmazott néhány napja egy beszédében a hazafias nevelést sürgetve: „fiataljain­kat Amerika szeretetére kell tanítani”, és azt is bejelentette, hogy országos bizottságot hoz létre a patrióta oktatás elősegítésére.
  • Áder: fel kell készülni a Covidnál súlyosabb válságokra
    "Fel kell készülnünk arra, hogy ezt a válságot - hacsak gyökeresen nem változtatunk eddigi életmódunkon - újabb, és akár a Covidnál jóval súlyosabbak követhetik" - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök szerdán, az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán elmondott, videón közvetített beszédében.
  • Operatív Törzs - Maszk nélküli utas: nem indulhat a busz
    Ha a tömegközlekedési járművön utazó nem tartja be a maszkviselés szabályait, a járművezető felszólítja erre, és ha ennek nem tesz eleget, a vezető nem indul tovább járművével, felszólíthatja a szabály megszegőjét, hogy szálljon le, illetve rendőri intézkedést is kezdeményezhet.
MTI Hírfelhasználó