Buszbaleset - Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a lengyel elnök kabinetfőnökének
2020. augusztus 9. 17:40

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a lengyel állampolgárokat szállító busz balesete miatt részvétét és együttérzését fejezte ki Krzysztof Szczerskinek, a lengyel elnök kabinetfőnökének - közölte a miniszter közösségi oldalán.

Szijjártó Péter a bejegyzésben azt írta: a magyar hatóságok, a rendőrök, a mentők és a kórházi dolgozók minden tőlük telhetőt megtettek és megtesznek, ezért lengyel kollégája köszönetet is mondott.    
 
Hozzátette: a magyar kormány a budapesti lengyel nagykövetségnek minden segítséget megad a balesetben érintettek hazatéréséhez.   
 
A lengyel busz vasárnap reggel az M5-ös autópályán hajtott árokba, majd borult fel. A balesetben egy 35 éves férfi meghalt, sokan megsérültek.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a buszon a két sofőr és 44 utas tartózkodott, mindegyiküket kórházba vitték kivizsgálásra.

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Lenin Amerikában
    Ma, nemes egyszerűséggel ugyanazt látjuk Amerika ut­cáin, amit száz éve lehetett tapasztalni a cári Oroszországban. A rombolást, az önkéntes agitátorok erőszakos aktivitását, akik most „színes” mondókával kívánják lerombolni a normális világot... A fiatal, ütközetre vágyó embereket konspirált pozícióból hergelik idős, tapasztalt felbujtók.
  • Soros szélsőségese megint hazánkat támadta
    Az osztrák szélsőséges nagy mestere a lejáratókampányoknak... Az EU-s támogatásokat közvetlenül a Brüsszel által kiválasztott civil és nem kormányzati szervezetekhez juttatnák el.
  • Orbán: a kvóta átnevezve is kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi
    Az Európai Bizottság szerdán bemutatott új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjában hiába nevezik át a kvótát másnak, attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön, miután lengyel és cseh kollégájával együtt másfél órán keresztül tárgyalt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.
MTI Hírfelhasználó