Gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában
2020. augusztus 14. 14:42

Folyamatosan gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, egymás után másodszor döntötte meg a csúcsot az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, meghaladva az 1700-at. A járvány kitörése óta elhunytak száma pedig átlépte a kétezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által pénteken közzétett adatokból, és az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.

Az elmúlt napon az igazolt fertőzöttek száma 1732 új esettel 87 872-re, az elhunytaké pedig 19-cel 2011-re nőtt. Eddig 46 797-en gyógyultak meg, közülük előző nap 581-an. Jelenleg 39 064 embert kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk egy nap alatt 1132-vel nőtt. Az újonnan azonosított betegek számát tekintve a mostani a megelőző napi csúcsot döntötte meg: szerdán 1592 új beteget jegyeztek fel.
   
A legtöbb új beteget, 205-öt - továbbá négy elhunytat - ismét a keleti országrészben lévő Harkiv megyéből jelentették, a második legtöbbet, 184-et - és szintén négy halálesetet - a legfertőzöttebb régióból, a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből. Utóbbiban a halálos áldozatok száma így 318-ra, az igazolt fertőzötteké pedig 11 658-ra nőtt.
   
Az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben előző nap egy újabb haláleset történt, velük együtt az elhunytak száma 150-re emelkedett, a feljegyzett betegeké pedig 10 160-ra.
   
Kárpátalján újabb haláleset nem történt, így a halálos áldozatoké 230, az igazolt fertőzöttekké 6080, akik közül eddig 2645-en gyógyultak meg.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter kiemelte, hogy az elmúlt napon sorozatban megdöntötte a rekordot a kórházba került koronavírusos betegek száma is. Szerdán 312, csütörtökön pedig már 330 beteget kellett kórházba szállítani. Hozzátette: a fővárosban, Kijevben és a nyugati országrész három régiójában, Csernyivci, Rivne és Ivano-Frankivszk megyékben a koronavírusos betegek ellátására kijelölt kórházak "első hullámában" az ágyak leterheltsége már megközelítette a kritikus 50 százalékot, Lviv megyében pedig már egy ideje meg is haladta.
   
Beszámolt még arról, hogy újabb 78 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust, közülük már mintegy 9,5 ezren fertőződtek meg a járvány kezdete óta.
   
Vitalij Klicsko főpolgármester később sajtótájékoztatóján már arról számolt be, hogy Kijevben a kórházi ágyak leterheltsége meghaladta a megengedett mértéket, 52 százalékos lett, így a főváros sárga színű besorolást kapott. Emiatt szigorítanak a korlátozásokon, ami kiterjed a kötelező maszkviselés és az önelszigetelés betartásának szigorúbb ellenőrzésére. Ismét kötelező lesz az embereknek az otthonukat elhagyva irataikat magukkal vinniük, és tovább korlátozzák a különböző, sport, kulturális, vallási és egyéb rendezvényeken részt vevők létszámát is.

How 'Dr Ironfist' Vitali Klitschko took control of Kiev's fight ...

A főpolgármester - thetimes.co.uk   

Ukrajnában a hónap elejétől van érvényben új karanténrendszer, amelyben négy színes - zöld, sárga, narancs és vörös - zónára osztja a kormány az egyes településeket, valamint régiókat az országban a helyi járványhelyzet szerint. Az új szabályozás szerint a helyi hatóságok önhatalmúlag csak szigoríthatnak, ha szükségesnek ítélik, de nem enyhíthetnek a korlátozásokon, amelyeket ismét a kormányzat szab meg.
   
Az egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint előző nap 35 237 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 18 917 PCR-teszt, 16 320 pedig antitestszűrés volt.

MTI
Címkék:
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Tisztifőorvos: Nagyon szeretnénk elkerülni a szigorításokat
    A koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni - mondta szombaton a közmédiának az országos tisztifőorvos, aki az operatív törzs ülése után arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi terjedés jellemzi a járványt.
  • Ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme
    A politikai akaratnak, az emberek és közösségeik tetteinek együttesen köszönhető, hogy "ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme" - mondta a pénzügyminiszter szombaton Esztergomban, ahol Szent István-díjjal tüntették ki Méry Gábor felvidéki könyvkiadót.
  • A Nyugat hűlt helyét találtuk
    Ez nem a megbékélés korszaka, vállalni kell a világnézetek harcát, különben feledésbe merülünk.
MTI Hírfelhasználó