Rákay Philip: Nem Vidnyánszky Attiláról van szó, hanem a hazánkról
2020. augusztus 27. 22:07

Rossz hírem van Gyurcsány Ferencnek, épp a hozzá hasonlók, meg a családtagjai és Dobrev Klára felmenői gyilkolták meg a magyar szabadságot – jelentette ki Rákay Philip producer, kommunikációs szakember az M1 Ma este című műsorában.

Tudjuk, hogy mit hozott ebben az országban ez a gondolkodás. Gyurcsány úgy fogalmaz, hogy levegőtlen világ lesz azoknak, akik a magyar szabadságot meggyilkolták – fejtette ki Rákay Philip.  Kijelentette:és még visszább mehetünk a Tanácsköztársaság idejére is, onnan merítik ők most a példát, ők gyilkolták meg a szabadságot, egyáltalán nem a konzervatív oldal.

„A konzervatív oldal tíz éve próbál békét teremteni ebben az egyébként teljesen felbolydult világban. Nem véletlenül Magyarország a béke szigete” – fogalmazott.

Az aláírásgyűjtés kapcsán Rákay Philip elmondta: csak szuperlatívuszokban tud beszélni arról a háromszáz névről, amely elsők között csatlakozott ehhez az ügyhöz, köztük világhírű művészekkel, neves tudósokkal, ismert közéleti emberekkel, sportolókkal.

Rákay szerint ők is, függetlenül attól, hogy sokan közülük eddig soha, semmiféle politika környéki nyilatkozatot nem adtak ki, nem írtak alá, ők is azt gondolták, hogy meg kell szólalni, mert ma Vidnyánszky Attilát és társait, holnapután pedig minden Fidesz-szavazót, minden konzervatív gondolkodású embert listázni fognak.

Azt gondolom, hogy 2020-ban itt nem tarthatunk – jelentette ki. Nem rólam és nem Vidnyánszky Attiláról van szó, hanem a hazánkról, és ez nem valami barokkos túlzás – zárta szavait Rákay.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
  • Szerdáig 90 ezer 16-18 éves foglalhat időpontot oltásra
    Szerdáig 90 ezer 16-18 éves fiatal foglalhat magának időpontot a koronavírus elleni védőoltásra - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
  • Házi karanténban több mint húszezer ember
    Hétfőn 444 alkalommal intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt - ismertette a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi, online sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó