Demokrata párti politikusok utasítják el, hogy Trump új alkotmánybírót javasoljon
2020. szeptember 20. 23:08

Több demokrata párti politikus elutasította vasárnap, hogy Donald Trump republikánus elnök új alkotmánybírót terjesszen elő, miután péntek éjjel 87 éves korában elhunyt Ruth Bader Ginsburg, az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság liberális tagja.

A demokraták álláspontjához csatlakozott két republikánus szenátor, Susan Collins maine-i és Lisa Murkowski alaszkai szenátor is. Mindketten többször együtt szavaztak - más ügyekben - a demokrata párti törvényhozókkal.    
 
Nancy Pelosi demokrata párti házelnök az ABC televízió Ez a hét című, szokásos vasárnapi vitaműsorában azt hangoztatta, hogy a demokrata párti törvényhozók minden rendelkezésre álló eszközt és stratégiát latba vetnek, hogy megakadályozzák Donald Trump alkotmánybíró-jelöltjének meghallgatását.   
 
A műsorvezető, George Stephanopoulos - aki Bill Clinton elnöksége idején a Fehér Ház kommunikációs igazgatója volt - felvetette, hogy a demokraták nem indítanának-e újabb impeachment-eljárást az elnök és ezúttal William Barr igazságügyi miniszter ellen is, ha az elnök és a republikánus többségű szenátus megindítaná a jelölt meghallgatási eljárását. Nancy Pelosi kitérő választ adott, s úgy fogalmazott: "országunk nagy kihívások előtt áll. Ez az elnök még azzal is fenyegetődzött, hogy nem fogadja el a választási eredményt. (...) Most tehát a legfőbb célunk a választások sérthetetlenségének megőrzése és az amerikai nép védelme a koronavírustól". A műsorvezető másodszor is feltette ugyanezt a kérdést, mire a házelnök leszögezte: "arra tettünk esküt, hogy megvédelmezzük az Egyesült Államok alkotmányát. Felelősséggel tartozunk az amerikai nép igényeinek teljesítéséért. S amikor demokráciánk védelméről van szó, akkor mindent igénybe veszünk". Pelosi nem részletezte, hogy a demokraták milyen eszközöket kívánnak igénybe venni.
 
Két, demokrata párti szenátor, a minnesotai Amy Klobuchar és delaware-i Chris Coons arra emlékeztette a republikánusokat, hogy korábban nem választottak elnökválasztási kampány idején új alkotmánybírót.    
 
Chris Coons a Fox televíziónak nyilatkozva közölte: konzultálni fog republikánus szenátortársaival, hogy meggyőzze őket "a hagyomány tiszteletben tartásáról", és kövessék a 2016-os precedenst, amikor Antonin Scalia konzervatív alkotmánybíró halála után, a választási kampány idején, nem választottak új bírót. Elemzők ezzel kapcsolatban arra emlékeztettek, hogy 2016-ban nem azért nem választottak új alkotmánybírót, mert a demokraták lemondtak volna erről, hiszen jelölték Merrick Garland bírót, hanem mert a republikánus szenátorok megakadályozták a demokrata párti elnök jelöltjének megszavazását. Amy Klobuchar szenátor a CNN hírtelevízióban arról beszélt, hogy a Republikánus Párt "nyers politikai hatalommal él a választási kampány közepette".  
 
Megszólalt Bill Clinton volt elnök is, aki szintén a CNN-ben, valamint az ABC televízióban ostorozta a republikánusokat. "Szerintem mind McConnell szenátornak, mind Trump elnöknek elsődlegesen a hatalom a fontos" - nyilatkozta a volt elnök a CNN-nek adott interjújában. Az ABC-ben úgy fogalmazott: a Republikánus Párt "bármit megtesz a hatalom maximalizálása érdekében".    
 
Ted Cruz texasi republikánus szenátor az ABC televízióban kijelentette: a republikánus többségű szenátusban valószínűleg meglesz a szükséges számú szavazat az új bírójelölt elfogadásához. "Azt hiszem, különösen fontos, hogy a szenátus még a választások előtt megszavazza az új jelöltet, mert Joe Biden (demokrata párti elnökjelölt) világosan fogalmazott. Azt mondta, hogy ha nem ő győz, akkor megóvja a választási eredményt. (...) már nagy létszámú jogászcsapatot is felkért. Hillary Clinton (2016-os demokrata párti elnökjelölt) azt mondta Joe Bidennek, hogy semmilyen körülmények között ne fogadja el a vereséget.
 
Minderre tekintettel, komoly a kockázata egy alkotmányos válságnak, ha Joe Biden is vitát kezdeményez, mint láttuk azt Bush és Gore esetében" - szögezte le Ted Cruz, utalva a 2000-ben tartott elnökválasztásra, amikor vita volt George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata párti elnökjelölt között a választás eredményét illetően, és végül a szövetségi legfelsőbb bíróság döntött Bush javára.
 
Joe Biden vasárnap délután arra kérte a szenátust, hogy ne szavazza meg a bírójelöltet az elnökválasztás előtt. Philadelphiában mondott beszédében a demokrata párti politikus "brutális politikai hatalomgyakorlásnak" nevezte, hogy Donald Trump új bírójelöltet terjeszt elő. "Ez tisztán és mindegyszerűen hatalmi kérdés" - mondta.
 
Mint fogalmazott: "ha Trump elnök kitart amellett, hogy megnevezzen valakit, akkor a szenátusnak nem muszáj lépnie azelőtt, hogy az amerikaiak ne választanák meg a következő elnöküket és a kongresszusukat".    
 
Kifejtette: "nem vagyok naiv, nem Trump elnökhöz fordulok, vagy McConnell szenátorhoz, hanem egy maréknyi republikánus szenátorhoz, akik lelkük mélyén tudják, mi a jó az országnak". Biden szemrehányást tett Mitch McConnellnek, a szenátus republikánus vezetőjének, mert órákkal Ruth Bader Ginsburg halála után már jelezte, hogy kész megszervezni a szavazást az elhunyt bíró utódjáról.
MTI
Címkék:
  • Budapest nem ezt érdemli
    Karácsony Gergely víziója a Városháza parkról csak a be nem tartott ígéretek listáján lesz újabb tétel.
  • Aba Sámuel, az első választott magyar király
    Aba Sámuel nemcsak kortársa volt Szent Istvánnak, de a sógora, egyben a nádorispánja is. Mindez azt sugallja, hogy támogatója, sőt, aktív résztvevője volt a szent király politikai programjának, a magyar társadalom gyökeres átalakításának. Ugyanakkor Szent István kijelölt utódjával, Péterrel szembefordult.
  • Orbán Viktor: Hazafias kötelességem vétózni
    A joguralomról szóló politikai vitát és a válságkezelés sürgető gazdasági kérdését nem lehet egymással összekötni; aki ezt megteszi, az felelőtlen, mert a válság idején gyors gazdasági döntésekre van szükség - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten tett sajtónyilatkozatában, miután hivatalában egyeztetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel az EU-s költségvetés és a válságkezelési alap ügyében. A két miniszterelnök aláírt egy közös nyilatkozatot, amelyből Orbán Viktor azt emelte ki: Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, amely Lengyelországnak elfogadhatatlan.
MTI Hírfelhasználó