Olaszországban alacsonyabb részvétellel zárult a választások első napja
2020. szeptember 20. 23:27

A római belügyminisztérium adatai szerint vasárnap este hét óráig a szavazásra jogosultak valamivel kevesebb mint harminc százaléka járult az urnákhoz a helyhatósági választások és az ezzel egy időben tartott népszavazás első napján.

A hét tartományt érintő regionális választáson a szavazásra jogosultak 29,9 százaléka vett részt, a parlamenti létszámcsökkentésről szóló referendumon 29,7 százalék.

A legtöbben eddig az új tartományi elnököt választó északi Valle D'Aostában és Toszkánában, elsősorban Firenzében szavaztak, a legkevesebben Szicíliában, ahol csak népszavazást tartanak.

Az urnák este 11 órakor történt lezárása után újabb részleges részvételi adatot közölnek. A szavazókörzeteket hétfőn reggel hétkor nyitják újra, a választás délután háromkor ér véget.

A voksolás eddigi részvételi adatai alatta maradnak a 2018-as helyhatósági fordulón mértnek. Akkor a választók 53,8 százaléka voksolt, de a szavazás egy napig tartott.

Giuseppe Conte miniszterelnök egy római belvárosi gimnáziumban adta le szavazatát jó választást kívánva az olaszoknak. A kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikai vezetője Luigi Di Maio külügyminiszter a Nápoly közeli Pomigliano D'Arcóban szavazott a referendumon. Úgy nyilatkozott, az olaszok harminc éve várnak a parlamenti reformra. A Liga vezetője Matteo Salvini hétfőn Milánóban megy el szavazni, és a lombardiai székvárosban várja meg az eredményeket. A koronavírus-fertőzésből alig egy hete meggyógyult Silvio Berlusconi volt kormányfő, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke Milánóhoz közeli otthonában mozgóurnába dobta be voksát.

A pártok kiemelten figyelnek a részvételi arányra attól tartva, hogy a járványhelyzet miatt a többségében idős választók távol maradhatnak. A venetói Padova városában az urnák megnyitásakor 1300 választóbiztoson végeztek gyorstesztet, ugyanakkor Nápoly egyes szavazókörzeteiben még a kézfertőtlenítés is elmaradt. Rómában a lateráni Szent János-bazilikánál található szavazókörzetben a választásra jogosultak hatvan százaléka a vasárnap délelőtti mise előtt már leadta voksát. Többségük idős volt, akik hangsúlyozták, hogy nem félnek a betegségtől.

A római belvárosban, a Visconti gimnáziumban található körzetben szavazó idős férfi az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a választások utáni politikai forgatókönyv főleg azon múlik, ki nyer Toszkána és Puglia tartományban. "Ha esetleg a jobbközép győz, akkor ennek, úgy gondolom, országos következményei is lehetnek" - mondta arra utalva, hogy a két eddig balközép vezette régiót a jobbközép ellenzéki pártok szerezhetnék meg. Elemzők is úgy vélték, Toszkána és Puglia képviseli a mérleg nyelvét a baloldali Demokrata Párt (PD) és a Matteo Salvini vezette jobboldali koalíció közötti versenyben.

Egy először szavazó fiatalember hangoztatta, nem vár jelentős fordulatot a választásoktól. "Olaszország jelenleg képtelen a váltásra. Az olasz politika pontosan azt a zűrzavart képviseli, amit az átlag olasz érez, és a helyzetet még jobban komplikálta a járványhelyzet, amelyben minden más háttérbe szorult" - jelentette ki.

A hétfői urnazárást követően közlik majd az első exit poll eredményeket. Először a népszavazás eredményeit, majd a tartományi választásokét hozzák nyilvánosságra.

A népszavazás érvényessége független a résztvevők számától. Toszkánában ha egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok negyven százalékát, két hét múlva második fordulót tartanak.

A kampánycsendet Matteo Salvini megsértette a közösségi oldalán közölt "én ma a Ligára szavazok" üzenettel.

MTI
Címkék:
  • Budapest nem ezt érdemli
    Karácsony Gergely víziója a Városháza parkról csak a be nem tartott ígéretek listáján lesz újabb tétel.
  • Aba Sámuel, az első választott magyar király
    Aba Sámuel nemcsak kortársa volt Szent Istvánnak, de a sógora, egyben a nádorispánja is. Mindez azt sugallja, hogy támogatója, sőt, aktív résztvevője volt a szent király politikai programjának, a magyar társadalom gyökeres átalakításának. Ugyanakkor Szent István kijelölt utódjával, Péterrel szembefordult.
  • Orbán Viktor: Hazafias kötelességem vétózni
    A joguralomról szóló politikai vitát és a válságkezelés sürgető gazdasági kérdését nem lehet egymással összekötni; aki ezt megteszi, az felelőtlen, mert a válság idején gyors gazdasági döntésekre van szükség - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten tett sajtónyilatkozatában, miután hivatalában egyeztetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel az EU-s költségvetés és a válságkezelési alap ügyében. A két miniszterelnök aláírt egy közös nyilatkozatot, amelyből Orbán Viktor azt emelte ki: Magyarország nem fog elfogadni olyan javaslatot, amely Lengyelországnak elfogadhatatlan.
MTI Hírfelhasználó