Alapjogokért Központ: Vera Jourová átlépett egy határvonalat
2020. szeptember 30. 10:29

Az Alapjogokért Központ projektvezetője szerint Vera Jourová cseh uniós biztos átlépett egy határvonalat, amikor a magyar demokráciát minősítette egy interjúban.

Kovács Attila az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában hangsúlyozta, Vera Jourová túlterjeszkedett a feladatán. Bár az Európai Bizottság tagjai már korábban is megfogalmaztak "véleményt, aggályt, vádat" Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, az még nem fordult elő, hogy a magyar választópolgárokat, illetve a magyar demokrácia állapotát minősítsék.

"Tehát azt gondolom, hogy ez volt a határvonal, amit soha egyetlen európai biztos sem lépett át, s a magyar tiltakozás, a magyar lépés is ennek tudható be" - emelte ki.
Véleménye szerint a magyar választópolgárok eddig mindig felelős döntést tudtak hozni például közéleti-politikai kérdésekben. "Az, amit ő mond, az egész egyszerűen nem igaz" - utalt Vera Jourová kijelentéseire.

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Der Spiegel című német magazinnak adott múlt heti interjújában kijelentette: a magyar demokrácia beteg és a magyar emberek nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak.

MTI - M1
Címkék:
  • Momentum: szórakozik a fiatal burzsoázia
    A diaszpórában élő magyarságot ma politikai lábtörlőként használó momentumos fia­talságnak az is teljesen elképzelhetetlen fogalom, mi az beállni egy bosszúvággyal és fanatizmussal teli ultranacionalista tömeg közepére tinédzserfejjel, és számonkérni az öklüket rázóktól magyarellenes szlogenjeiket.
  • Ne vegyünk részt tömegrendezvényeken!
    Nem javasolják a részvételt tömegrendezvényeken - nemcsak az október 23-ai ünnepségeken, hanem más tömegrendezvényen sem - mondta Müller Cecília a sajtótájékoztatón.
  • Borsod: Egymásra mutogatás, feljelentés, cigányozás
    A vereséget szenvedő ellenzéki pártok és a Bíró ügyével kapcsolatos gyanúját elhallgató Hadházy Ákos egymásra mutogatnak, a jobbikosok cigányoznak, Tényi István pedig feljelent mindenkit.
MTI Hírfelhasználó