Varga-Damm Andrea: A Jobbik elvesztette az önállóságát
2020. október 14. 21:41

Bíró Lászlónak az október 11-i Borsod-Abaúj-Zemplén megyei parlamenti időközi választáson elkönyvelt vereségével jelentősen romlottak a Jobbik tárgyalási pozíciói az ellenzéki oldalon Varga-Damm Andrea szerint. A független országgyűlési képviselő lapunk kérdésére kifejtette, hogy a Jobbik kétszeresen is kiszolgáltatott helyzetbe került, mivel hivatalosan nem léphettek fel jelölőszervezetként, így – a több szempontból is rendkívül megosztó – Bíró Lászlót csak a baloldali pártok indíthatták, ez pedig azt is magával hozta, hogy a Jakab Péter vezette párt egy fillért sem számolhatott el kampányköltségként, ezt csak a szavazólapon szereplő pártok tehették meg. – Az a politikai erő, amelyik ily módon kiszolgáltatottá válik az ellenfeleinek, elvesztette az önállóságát – hangsúlyozta Varga-Damm Andrea, megjegyezve: különös ugyanakkor, hogy gyakorlatilag csak a Jobbik kampányolt Bíró mellett – ez látható a különböző ellenzéki pártok közösségi oldalain is – ami pedig jelentős költségekkel járhatott.

A képviselőnő arra is kitért: bebizonyosodott, hogy vidéken a tisztán baloldali érzelmű emberek nem fognak a Jobbik jelöltjére szavazni. Szavai szerint ezt mutatja, hogy a baloldali fellegvárként emlegetett Tiszaújvárosban mindössze 43 százalék volt a részvétel, holott még Fülöp György polgármester is személyesen kampányolt Bíró mellett. – Szembe kell nézni azzal, hogy vesztett az ellenzék. Le kell vonni ebből a következtetéseket, és be kell látni, hogy korrekcióra van szükség. Ha az ellenzék az eddigiekben mutatott öntelt retorikát folytatja 2022-ig, akkor az újbóli bukását is önmaga fogja okozni – fejtette ki a politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti értékrend ma gyakorlatilag nincs jelen az ellenzékben, ami nélkül pedig nem lehet képviselni a társadalom többségét.

Annak a házszabály-módosításnak a kapcsán, amely előírja, hogy a független parlamenti képviselők csak valamelyik párt frakcióvezetőjén keresztül nyújthatnak be előterjesztést, Varga-Damm Andrea közölte: Kövér László házelnökhöz fordul, mivel alkotmányellenesnek tartja a módosítást. – Felháborítónak tartom, hogy az ellenzék is megszavazta. Milyen ellenzéki az, aki támogatja az ellenzéki társai jogainak a megcsorbítását? – hívta fel a figyelmet a képviselőnő.

magyarnemzet.hu
Címkék:
MTI Hírfelhasználó