Indul a szavazás a 2021-es év hala címért
2020. október 18. 13:42

Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért, amelynek odaítéléséről a Magyar Haltani Társaság honlapján szavazhatnak az érdeklődők - közölte az MTI-vel a szervezet elnöke.

Harka Ákos felidézte, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, a balin, a vörösszárnyú keszeg, míg idén a süllő érdemelte ki az év hala címet. Az eddigi gyakorlatot követve a most indított közönségszavazás győztesére sem vár egyéb jutalom, mint hogy nagyobb figyelem övezi majd a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben - fogalmazott.

Kezdeményezésük legfontosabb célja továbbra is minél szélesebb körben ismertté tenni és népszerűsíteni őshonos halainkat - hangsúlyozta. Mint hozzátette, évről évre horgászok és szakemberek javaslata alapján választják ki a szavazásra érdemes három halat. A szempontok között elsődleges, hogy a hármasból mindig akadjon őshonos, a horgászok által kedvelt, illetve védett hal.

A mostani jelöltekről szólva elmondta: az alakját és mozgását tekintve is kígyószerű, akár méteres hosszt is elérő angolna különleges halunk, hiszen annak ellenére őshonos, hogy a Sargasso-tengerben ívik, mert eredetileg természetes úton jutott vizeinkbe. Mióta telepítése megszűnt, ritkán kerül elő, és Európa más tájain is megfogyatkozott, pedig gasztronómiai értéke magas.

Az apró, legfeljebb 8-10 centiméteres fürge cselle eurázsiai elterjedésű faj, amely főként a hegy- és dombvidéki patakokban él, de ott sem általános. A férgektől a vízbe hulló rovarokon át az algákig és a növényi részekig, magvakig mindent elfogyaszt, ezért még a nagyon kis vízhozamú, igen szerény táplálékkínálatú vízfolyásokban is képes fennmaradni. A környezeti változásokra azonban érzékeny, állományai visszaszorulóban vannak, ezért védett.

Az ezüstös pikkelyű, rendszerint vöröses alsó úszóiról is felismerhető jászkeszeg áramláskedvelő faj, elsősorban folyóink alföldi és dombvidéki szakaszait kedveli. Jelentősebb vízfolyásokban és csatornákban az ország egész területén megtalálható. Főként kisebb gerinctelen állatokkal táplálkozik, nem ritkák a 30 centimétert meghaladó példányai. Húsa szálkás, de sütve és főzve egyaránt ízletes.

Harka Ákos tájékoztatása szerint szavazni a szervezet honlapján (http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php) lehet, mely a választható fajok képe mellett információval szolgál azok környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is. A voksolás december 31-én éjfélkor zárul, végeredményét a hagyományoknak megfelelően ezúttal is az új év első napján hirdeti ki a Haltani Társaság.

MTI
  • USA: színes forradalom lesz a választás után?
    Bárki is nyeri meg az Egyesült Államokban a november 3-i elnökválasztást, szinte borítékolható, hogy hosszan tartó demonstrációhullám veszi majd kezdetét. Ha Donald Trump, regnáló elnök újrázni tud, akkor a radikális baloldaliak kezdenek majd zavargásokba.
  • Momentum: szórakozik a fiatal burzsoázia
    A diaszpórában élő magyarságot ma politikai lábtörlőként használó momentumos fia­talságnak az is teljesen elképzelhetetlen fogalom, mi az beállni egy bosszúvággyal és fanatizmussal teli ultranacionalista tömeg közepére tinédzserfejjel, és számonkérni az öklüket rázóktól magyarellenes szlogenjeiket.
  • Ne vegyünk részt tömegrendezvényeken!
    Nem javasolják a részvételt tömegrendezvényeken - nemcsak az október 23-ai ünnepségeken, hanem más tömegrendezvényen sem - mondta Müller Cecília a sajtótájékoztatón.
MTI Hírfelhasználó