Varga Judit: a feltételes szabadságra bocsátás szigorítása a társadalom védelme
2020. október 20. 12:24

A feltételes szabadságra bocsátás szigorításának célja az életellenes bűncselekmények túlélőinek és a társadalom minden tagjának védelme, hogy a győri kettős gyermekgyilkossághoz hasonló tragikus eset többé ne fordulhasson elő Magyarországon - hangsúlyozta az igazságügyi miniszter kedden a Facebookon.

Varga Judit a szigorítás országgyűlési elfogadása után azt írta, az általa kezdeményezett tavalyi vizsgálat eredményeként megszültetett törvénymódosítások olyan büntetőjogi megoldásokat vezetnek be, amelyek a veszélyeztetettség mértékétől függő arányos válasszal zárják ki a veszélyhelyzetek kialakulásának lehetőségét.
   
Jelezte, az Országgyűlés döntött az élet szándékos kioltásával járó bűncselekmények miatt kiszabott határozott tartamú szabadságvesztés esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásáról.
   
A szélesebb bűncselekményi körben csak kivételesen lesz biztosítható, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kellően alapos vizsgálat mellett, egyedi mérlegelés alapján engedélyezhesse.
   
A súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén - tette hozzá -, ha a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéről rendelkezett, ahhoz kötelezően kapcsolódik a pártfogó felügyelet elrendelése, valamint kötelező az áldozatok védelmét szolgáló magatartási szabály (távoltartás) megállapítása.
   
A hozzátartozók sérelmére elkövetett kevésbé súlyos, de személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén, ha a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság felfüggesztette, ugyancsak kapcsolódik a pártfogó felügyelet kötelező elrendelése, valamint az áldozatok védelmét szolgáló magatartási szabály megállapítása, amely csak indokolt esetben mellőzhető.
   
Az egészségügyről szóló törvényben meghatározott kötelező pszichiátriai gyógykezelés kezdeményezésének a korábbinál szélesebb körben történő előírását is megszavazták - sorolta Varga Judit.

MTI
Címkék:
  • Átadták a Szent Margit Gimnázium tornacsarnokát
    A Szent Margi Gimnázium új tornacsarnokának átadásakor Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: a sportolási lehetőségeket biztosító épületek, így a gimnázium új tornacsarnokának megépítése arról szól, hogy a gyermekek kulturált körülmények között felkészüljenek az életre.
  • Háború az új nemzedékért
    Free-SZFE sztory... - Első rész
  • Hazánk első a kultúra támogatásában a kontinensen
    Az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben - hangsúlyozta éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén.
MTI Hírfelhasználó