Magyarország legnagyobb támadói mindig is zöldpárti politikusok voltak
2020. október 21. 21:59

Az európai demokrácia nem eladó – ezzel a címmel közölte a Die Welt két német zöldpárti politikus Franziska Brantner és Daniel Freund közös cikkét. Az írás beszámol arról, hogy már 14 ország több mint száz európai parlamenti képviselője írta alá azt a felhívást, amely a jogállamiság jobb érvényesítését célozza a tagállamokban. A zöldpárti politikusok külön kiemelték, hogy a magyarországi és a lengyelországi helyzet miatt az EU-nak minél előbb cselekednie kell.

„Magyarország nincs egyedül. Amikor a zöldek, illetve a baloldal  konfrontálódik Magyarországgal akkor egy olyan erős közösséget támadnak, amely a V4-eken is túlmutat” – mondta az M1 Ma este című műsorában Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője. Hozzátette, azt is egyértelműen kijelenthetjük, hogy sok információ, ami a Die Welt cikkben található, az egyfajta vágyálom. A cikk szerzői azt a percepciót szeretnék megteremteni, hogy ma a legfontosabb téma a jogállamiság kérdése.

A demokráciákban a jogállamiság egy alapelv, a demokrácia jogállamiság nélkül nem működik – hangsúlyozta.

„Ezt minden európai ország vezetőjének tudnia kell, tudomásul kell vennie. Európában jelenleg az égető kérdéseket a migrációs és a koronavírus-járvány jelenti. Jelenleg ezekre a problémákra kéne minél hamarabb megoldásokat találni” – emelte ki.

Több mint száz európai parlamenti képviselő írta alá a felhívást, miszerint magyarországi és a lengyelországi helyzetet az EU-nak minél előbb ki kell vizsgálnia.

A támogató politikusok többsége a Nyílt Társadalom szervezethez köthető.

Ifj. Lomnici Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években a Magyarországot támadó EP-képviselők mind az Európai Zöld Pártból kerültek ki.

hirado.hu
Címkék:
  • Átadták a Szent Margit Gimnázium tornacsarnokát
    A Szent Margi Gimnázium új tornacsarnokának átadásakor Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Újbuda országgyűlési képviselője elmondta: a sportolási lehetőségeket biztosító épületek, így a gimnázium új tornacsarnokának megépítése arról szól, hogy a gyermekek kulturált körülmények között felkészüljenek az életre.
  • Háború az új nemzedékért
    Free-SZFE sztory... - Első rész
  • Hazánk első a kultúra támogatásában a kontinensen
    Az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben - hangsúlyozta éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén.
MTI Hírfelhasználó