Veszélyes, hogy Svédország dzsihadista nők gyermekeit fogadja vissza
2020. október 24. 10:25

A Migrációkutató Intézet szakértője szerint veszélyt jelent, hogy Svédország visszafogadja azoknak a dzsihadista nőknek a gyermekeit, akik korábban Svédországban csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

Kovács Emese szombat reggel az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: a svéd állam delegációt küldött Észak-Szíriába, az Iszlám Állam volt harcosainak a kurdok fennhatósága alá tartozó táborokban élő özvegyeihez. A delegáció célja, hogy az özvegyek mondjanak le a szülői, felügyeleti jogukról, és engedjék el gyermekeiket Svédországba - fűzte hozzá.     

Ez különösen a 10-14 év közötti, már az Iszlám Állam táboraiban szocializálódott és radikalizálódott kiskorúak esetében veszélyes - vélekedett.     Hozzátette: jelenleg még kérdéses, hogy Svédország - amennyiben sikerül a terve - hogyan próbálja majd a gyermekek beilleszkedését segíteni.

MTI - M1
Címkék: