Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít Áder János
2020. október 24. 23:14

Kék bolygó címmel rendszeresen jelentkező podcast műsort indít Áder János köztársasági elnök, az egyes epizódok hétfőtől kéthetente jelennek meg.

Az M1 aktuális csatornán elhangzott: a köztársasági elnök a beszélgetésekben környezetről, vízről, klímáról kérdezi szakértő vendégeit. Arról is szó lesz, hogy milyen válaszokat adunk a klímaváltozásra, a körforgásos gazdaság megteremtésére, a vízválságra vagy a fenntartható életmód biztosítására.

Az első adásban Kína - mint a világ legnagyobb károsanyag kibocsátója - 2060-ra vállalt karbonsemlegessége lesz a téma. A kínai elnök, Hszi Csin-ping szeptember végén az ENSZ virtuális közgyűlésén jelentette be, hogy várhatóan már csak 2030-ig növekszik a szén-dioxid-termelésük, és 2060-ra elérik, hogy az ország egyáltalán nem bocsát ki szén-dioxidot.

Az első adás vendége Bartus Gábor környezetgazdász lesz, aki szerint a kínai társadalom ott tart, hogy nem szenved hiányt semmiben, mindent előállít a maga számára. Azonban most kezdik észrevenni, hogy ennek az lett az ára, hogy súlyosan szennyezetté vált az ország levegője.

Bartus Gábor szerint a kínai városok többsége kifejezetten élhetetlen, és Kína már olyan ország, ahol nagyon sokan halnak meg a levegőszennyezésre visszavezethető  megbetegedésben.

A köztársasági elnök ugyanakkor rámutat arra, hogy a kínai elnök bejelentése a karbonsemlegességről talán nem is akkora meglepetés, hiszen az ázsiai ország évek óta kiveszi a részét a fenntartható élet eszközeinek gyártásából.

Már ma is Kína gyártja a világon a napelemek 70 százalékát, a szélkerekek felét és az elektromos autók elterjedéséhez szükséges litium ionos akkumulátorok 77 százalékát, tehát egy technológiaváltás már a bejelentés előtt beindult - hívja fel a figyelmet a köztársasági elnök.

Áder János első podcastja a karbonsemlegességet kitűző Kínáról hétfőn 10 órától lesz elérhető az interneten.

MTI - M1
Címkék:
  • Varga Judit: Történelmi idők, történelmi eredmények, történelmi távlatok
    Történelmi idők, történelmi eredmények, történelmi távlatok. Orbán Viktor miniszterelnök úr holnaptól az összességében leghosszabb ideig hivatalban lévő magyar kormányfő. Eddig Tisza Kálmán (1875–1890) tartotta a rekordot.
  • A többség elégedett a miniszterelnökkel
    A magyarok 59 százaléka mondta azt a koronavírus elleni küzdelem tizedik hónapjában, a parlamenti választások előtt nagyjából ötszáz nappal, hogy „inkább elégedett” Orbán Viktor munkájával – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára készített elemzéséből. A kutatók korábban nem láttak még ilyen magas értéket: a 2013 óta rendszeresen feltett kérdésre a naptári évek végén még a migrációs válság elleni védekezés után sem válaszoltak többen pozitívan.
  • Amerikától Szlovákiáig bírálják Sorost
    Robert Fico, Recep Tayyip Erdoğan, Matteo Salvini és Jarosław Kaczyński – csak néhány politikus azok közül, akik a belügyeikbe való beavatkozással vagy az országuk választásának befolyásolásával vádolták meg Soros Györgyöt az elmúlt években. A magyar származású amerikai milliárdos nevét könnyedén fellelhetjük a külföldi sajtóban is.
MTI Hírfelhasználó