Potápi: Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz év történelmi jelentőségű volt
2020. november 23. 23:15

Nemzetpolitikai szempontból az elmúlt tíz évet történelmi jelentőségűnek nevezte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfő este.

Potápi Árpád Jánost azzal kapcsolatban kérdezték, hogy csütörtökön rendezik meg - a koronavírus-járvány miatt online - a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács ülését.

Az államtitkár elmondta: a Máért a legfontosabb határon túli magyar politikai pártok, illetve szervezetek, továbbá a magyar parlamenti pártok képviselőinek részvételével ülésezik, az első tanácskozást 1999-ben tartották. A csütörtöki online rendezvényen minden régióból egy képviselő szólal majd fel, hogy értékelje az évet és megfogalmazza a következő esztendő céljait.

A Magyar Diaszpóra Tanácsot 2011-ben hívta össze első alkalommal a kormány, így a mostani lesz a 10. ülése. Erre az eseményre 90 szervezet kapott meghívót, közülük 86 jelezte a részvételét.

Potápi Árpád János felhívta a figyelmet arra, hogy idén van a nemzeti összetartozás éve. "Száz éve fogadták el a gyalázatos trianoni békediktátumot" - mondta az államtitkár, kiemelve: meg kell emlékezni a száz évvel ezelőtti eseményekről és az elmúlt száz évről. Meg kell emlékezni az elmúlt tíz év kormányzásáról és az elmúlt tíz évben elért nemzetpolitikai sikerekről is - tette hozzá.

Kiemelte: az elmúlt tíz évben a magyar kormány sokat tett azért, hogy a magyar nemzet újra egységes legyen.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy idén a Kárpát-medence országaiban szinte mindenütt tartottak választást. Ezek - egy kivétellel - a magyar pártok szempontjából jó eredménnyel zárultak. Szlovákiában, a Felvidéken viszont megoszlottak a magyar szavazatok, így nem került be magyar képviselő a szlovák parlamentbe. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy négy év múlva ez változzon, hiszen az ottani magyarság aránya 8-9 százalék.

A következő fontos voksolás december 6-án Romániában lesz, ahol parlamenti választást tartanak.

Potápi Árpád János fontosnak mondta, hogy a magyarság, a magyar politikai pártok minden szinten képviseltessék magukat, és így minden szomszédos országban biztosított legyen a magyarok érdekképviselete.

MTI - M1
Címkék:
  • Minél több vakcinának kell lennie Magyarországon
    Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
  • Ma van a magyar kultúra napja
    A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
  • SZFE - Bemutatták az egyetem új, naphegyi campusát
    A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat - közölte Szarka Gábor kancellár az SZFE új, naphegyi campusának csütörtöki sajtóbejárásán.
MTI Hírfelhasználó