Volner: senkit nem kérnek arra, hogy összegyurcsányozza magát
2020. november 24. 17:09

Több milliárd forintot "megspóroltunk az adófizetőknek" a kamupártok választási rendszerből történő kiiktatásával - mondta a Volner Párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján, annak apropóján, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatta a párt elnöke által benyújtott törvénymódosító javaslatot.

Volner János független országgyűlési képviselő, a párt elnöke felidézte: javaslatuk szerint - az eredeti előterjesztésben szereplő 50 helyett - legalább 71 országgyűlési egyéni választókerületben és - 9 helyett - 14 megyében kellene jelöltet állítania annak a pártnak, amely országos listát szeretne állítani.
   
Ezzel olyan határ elé "állítjuk a kamupártokat", ami szinte teljesen megszünteti, ellehetetleníti a működésüket - fogalmazott a politikus, kiemelve, 71 választókerületben jelöltet állítani csak országos támogatottsággal, szervezettséggel rendelkezők tudnak állítani. Megjegyezte: friss pártként nem félnek attól, hogy ne tudnának mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állítani.
   
A politikus beszámolt róla, hogy javasolták a többes ajánlás megszüntetését is, azt, hogy egy választópolgár csak egy jelöltet, pártot támogathasson, ezt azonban a kormánypártok nem támogatták.
   
Volner János méltatlannak és igazságtalannak nevezte az ellenzék támadását. Mint mondta, a múlt héten sajtótájékoztatón ismertette javaslatukat, de egyetlen baloldali médium sem ment el, a benyújtás óta egy észrevételt sem tettek javaslatára a baloldali politikusok, "most mégis úgy tesznek, mintha szándékaik ellen való lenne az, ami történt".
   
"Ha valaki egy listán szeretne Gyurcsány Ferenccel elindulni, megtehette eddig is, megteheti ezután is, semmiben nem akadályozzuk meg a baloldali pártokat" - mondta.

Hangsúlyozta: nincs az ellenzéki oldalon sem összefogási kényszer. "Senkit nem kér meg a Volner Párt arra, hogy összegyurcsányozza magát, Jakab Péternek sem mondjuk azt, hogy fogjon össze Gyurcsány Ferenccel, ők azonban mégis így döntöttek, egy listára fog a Jobbiktól a DK-ig terjedő balliberális koalíció kerülni" - fogalmazott, hozzátéve: "összenő, ami öszetartozik".

MTI
Címkék:
  • Lezárulóban az egészségügyi dolgozók oltása
    Lassan lezárul az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása, de folytatódik az idősotthonokban élők oltása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
  • Életellenes fordulatot hoz Joe Biden elnöksége
    Biden már a választási kampány alatt is hangsúlyozta, hogy korlátlan számú, igényalapú abortuszra vonatkozó jogokat fog a szövetségi törvényben rögzíteni és azt az amerikai adófizetők pénzével finanszírozni, ezzel mintegy ellehetetlenítve azokat a tagállamokat, amelyek életpárti rendelkezéseket akarnának hozni.
  • Alantas gúnnyal ágyúzott kereszténység
    Egy ítélőmester, aki emberek sorsáról dönt, azzal a szélsőséges megfogalmazással élt, hogy a megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 2015-ben Párizsban egy hasonlóan jópofa rajz miatt 12 ember halt meg és további 11-en megsebesültek. Igaz, az a rajz egy másik vallást gyalázott meg.
MTI Hírfelhasználó