Szocialista kerületi polgármesterek a fizetős parkolás visszaállítását kérik
2020. november 25. 13:47

Forgalomszabályozási eszközként és lakóhelyvédelmi intézkedésként a fizetős parkolás visszaállítását kérik a kormánytól szocialista kerületi polgármesterek, akik szerint a koronavírus-járvány miatt bevezetett nappali ingyenes parkolás forgalomnövekedést és káoszt okozott a fővárosban.

Horváth Csaba XIV. kerületi polgármester szerdai online sajtótájékoztatón azt mondta: az ingyenes parkolás mintha egy "receptre felírt" káosz lenne, hiszen a járvány első hullámának tapasztalatai alapján számolni lehetett azzal, hogy az intézkedés a parkolási gondokat nem enyhíti, hanem súlyosbítja.

A forgalomszabályozás legfontosabb önkormányzati eszköze a parkolási rendszer működtetése - hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Szerinte a bevezetett nappali ingyenes parkolás nem jó az embereknek és nem jó az önkormányzatoknak. Az emberek nem találnak parkolóhelyet a lakóhelyükön és annak környékén, a parkolóhelyet kereső autók pedig köröznek a városban, növelve ezzel a légszennyezettséget - adott magyarázatot.

Horváth Csaba azt mondta, a parkolási rendszer célja az lenne, hogy az emberek a lakóhelyükön tudjanak parkolni, ezért azt kérik a kormánytól: vizsgálja felül a nappali ingyenes parkolást.

A zuglói polgármester megjegyezte azt is, hogy a kerületnek 650 millió forint veszteséget jelentett eddig az ingyenes parkolás.

Tóth József, a XIII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy az ingyenes parkolás bevezetése nem járványügyi vagy szakmai, hanem inkább politikai kérdés, amely az önkormányzatok ellehetetlenítése irányába mutat. Az nem jelent könnyebbséget, sőt rosszabb helyzetet és káoszt teremtett - mondta, majd megjegyezte, hogy Európában nem látni ilyen típusú intézkedést.

Tóth József kiemelte, az ingyenes parkolás további forgalomnövekedésre ösztönöz, amelynek eredménye, hogy több a lakossági panasz, rosszabb a levegő és nagyobb a zaj a fővárosban.

Kitért arra is, hogy a XIII. kerületnek ebben az évben egymilliárd forintos bevételkiesést jelentett ez az intézkedés.

Tóth József szerint a kereskedelmi célú parkolóhelyek estétől reggelig tartó ingyenessé tétele "pótcselekvés" a kormány részéről. A kormány, érzékelve, hogy káoszt teremtett, a piaci szereplőkre és az önkormányzatokra terheli a döntést - fűzte hozzá.

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester szerint is a napközbeni ingyenes parkolás megnehezíti a helyben élők életét, és a szabálytalanul parkolók autók száma is megnőtt. A parkolóházakban történő éjszakai parkolás ingyenessé tétele pedig nem segít - mondta.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, az MSZP elnökségi tagja arról beszélt, a kormány tavasz óta azon "ötletel és hoz éjszaka javaslatokat", hogy hogyan tudja kiüresíteni az önkormányzatokat, és hogyan vegye el a bevételeit.

Egy új törvényjavaslat szerint a hulladékgazdálkodás egészét elvennék az önkormányzatoktól, azt állami feladattá tennék és a feladatot egy cégre bíznák 2023-tól - hívta fel a figyelmet.

Tüttő Kata úgy fogalmazott: "mára világossá vált, hogy a kormány eldöntötte, az önkormányzatiságot és az önkormányzatokat is be fogja zárni".

A BKV használt buszok bérlésére kiírt közbeszerzésére vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: hat busz bérlésére írtak ki közbeszerzési eljárást. Az eljárás eredménye, hogy a legalacsonyabb áron ajánlatot tevő szolgáltató nyert. A szerződés egy évre szól.

Közölte, ugyanakkor az ügyben indul vizsgálat, hogy szabályos volt-e az eljárás.

Tüttő Kata szerint nem merült fel olyan kétely, hogy egy pár napja alakult cég adott volna bérbe buszt. Egy komoly referenciával bíró szervezet nyújtotta be az ajánlatot - közölte.

MTI
Címkék:
  • Lezárulóban az egészségügyi dolgozók oltása
    Lassan lezárul az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása, de folytatódik az idősotthonokban élők oltása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
  • Életellenes fordulatot hoz Joe Biden elnöksége
    Biden már a választási kampány alatt is hangsúlyozta, hogy korlátlan számú, igényalapú abortuszra vonatkozó jogokat fog a szövetségi törvényben rögzíteni és azt az amerikai adófizetők pénzével finanszírozni, ezzel mintegy ellehetetlenítve azokat a tagállamokat, amelyek életpárti rendelkezéseket akarnának hozni.
  • Alantas gúnnyal ágyúzott kereszténység
    Egy ítélőmester, aki emberek sorsáról dönt, azzal a szélsőséges megfogalmazással élt, hogy a megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 2015-ben Párizsban egy hasonlóan jópofa rajz miatt 12 ember halt meg és további 11-en megsebesültek. Igaz, az a rajz egy másik vallást gyalázott meg.
MTI Hírfelhasználó