Hét vízitúra megállóhely újult meg a Balatonon
2020. november 27. 10:59

Lezárult "A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése" című projekt, amelyben 624,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással hét vízitúra megállóhely újult meg a Széchenyi 2020 program keretében - tájékoztatta Kiss József, a projekt sajtófelelőse az MTI-t pénteken.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség konzorciumvezetésével megvalósult projekt részeként Siófokon, Zamárdiban, Balatonszemesen, Fonyódon, Keszthelyen, Révfülöpön és Tihanyban történtek infrastrukturális és eszközfejlesztések. A vízitúra megállóhelyek üzemeltetői a helyi önkormányzatok, illetve egyesületek lesznek, kivéve Siófokon, ahol a Nemzeti Sportközpontok látja el ezt a feladatot.
   
A projekt módosított határideje év vége volt, azonban sikerült előbb lezárni - a sajtófelelős közlése szerint.
   
A túrázni vágyók a 2021-es vízitúra szezon kezdetétől vehetik igénybe az új szolgáltatásokat.

MTI
Címkék:
  • Lezárulóban az egészségügyi dolgozók oltása
    Lassan lezárul az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása, de folytatódik az idősotthonokban élők oltása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
  • Életellenes fordulatot hoz Joe Biden elnöksége
    Biden már a választási kampány alatt is hangsúlyozta, hogy korlátlan számú, igényalapú abortuszra vonatkozó jogokat fog a szövetségi törvényben rögzíteni és azt az amerikai adófizetők pénzével finanszírozni, ezzel mintegy ellehetetlenítve azokat a tagállamokat, amelyek életpárti rendelkezéseket akarnának hozni.
  • Alantas gúnnyal ágyúzott kereszténység
    Egy ítélőmester, aki emberek sorsáról dönt, azzal a szélsőséges megfogalmazással élt, hogy a megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 2015-ben Párizsban egy hasonlóan jópofa rajz miatt 12 ember halt meg és további 11-en megsebesültek. Igaz, az a rajz egy másik vallást gyalázott meg.
MTI Hírfelhasználó