Tarlós István feljelentést tesz Hadházy ellen rágalmazás miatt
2020. november 29. 00:33

Hadházy Ákos a 3-as metró közbeszerzése kapcsán Facebook-oldalán bűncselekményekkel vádolta meg a korábbi városvezetést. Bár az ellenzéki képviselő maga is leírja, hogy a közbeszerzési eljárás törvényességét vizsgáló jelentés törvényesnek találta azt, továbbá a BKV szakembereit kérdezve is bebizonyosodott, hogy új metrószerelvények járnak a 3-as metró vonalán, a képviselő továbbra is kitart saját álláspontja mellett. Az LMP volt társelnökének rágalmaira Tarlós István feljelentéssel reagál.

A napokban megjelent, a 3-as metró szerelvényeinek rozsdásodásáról szóló hírek kapcsán Hadházy Ákos független ellenzéki képviselő saját maga kívánt meggyőződni arról, hogy a metrószerelvényekre kiírt tender során valóban új szerelvényeket vásárolt a főváros, vagy a régi metrókocsikat újíttatta fel az orosz kivitelezővel.

„A héten a BKV Kőér utcai telepén jártam, hogy saját magam is meggyőződjek arról, hogy a 3-as metró szerelvényei újak, vagy felújított régiek” – fogalmaz a Momentummal szövetségre lépett politikus. Ahogy írta, „meglepetésemre a szakemberek tizenöt perc alatt teljesen világossá tették, hogy a régi szerelvényekből csak az ütközők maradtak meg”.

Annak ellenére, hogy a főváros által megbízott ügyvédi iroda január óta zajló vizsgálata megállapította, hogy vadonatúj szerelvények kerültek a metróvonalra, az LMP volt társelnöke kitart az álláspontja mellett, miszerint a nyugat-európai cégek megbízásával olcsóbban juthatott volna új járművekhez a BKV. Habár a közbeszerzést törvényesnek mondta ki a jelentés, Hadházy megfogalmazásában „a dolog így is egy sor bűncselekmény határozott gyanúját veti fel”.

Az ATV megkereste a korábbi főpolgármestert, Tarlóst Istvánt, aki elmondta: – Az előző városvezetés egy romhalmazt hagyott ránk, és ez Magyarország legforgalmasabb vonala.

Kiemelte, hogy nem a metrókocsik felújítása történt meg a beszerzés során, hanem teljesen új szerelvények lettek forgalomba helyezve. Tarlós István az ATV kérdésére azt is elmondta: – Nem értem, miért nem a BKV vezérigazgatóját kérdezik, aki az ügy pontos ismerője, és miért Hadházy Ákost idézik.

A volt főpolgármester kijelentette: – Hadházy jelen esetben, egy konkrét ügyben alaptalanul vádolt meg engem bűncselekménnyel. Ez már a legliberálisabb felfogás szerint is túllép a véleménynyilvánítás határain. Ez konkrétan rágalmazás. Ezért természetesen Hadházyt feljelentem.

Hadházy Ákos kitartása az ügyben azért is különösen érdekes, mert azon a baloldalon lát el képviselői feladatokat, amelyhez a Demszky Gábor főpolgármestersége idején megkezdett M4-es metróvonal építése körüli csalás is köthető. A baloldali városvezetés által eltüntetett pénz olyan méreteket öltött, amelyet európai szinten is a legsúlyosabb esetek között tartanak számon.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Lezárulóban az egészségügyi dolgozók oltása
    Lassan lezárul az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása, de folytatódik az idősotthonokban élők oltása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
  • Életellenes fordulatot hoz Joe Biden elnöksége
    Biden már a választási kampány alatt is hangsúlyozta, hogy korlátlan számú, igényalapú abortuszra vonatkozó jogokat fog a szövetségi törvényben rögzíteni és azt az amerikai adófizetők pénzével finanszírozni, ezzel mintegy ellehetetlenítve azokat a tagállamokat, amelyek életpárti rendelkezéseket akarnának hozni.
  • Alantas gúnnyal ágyúzott kereszténység
    Egy ítélőmester, aki emberek sorsáról dönt, azzal a szélsőséges megfogalmazással élt, hogy a megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 2015-ben Párizsban egy hasonlóan jópofa rajz miatt 12 ember halt meg és további 11-en megsebesültek. Igaz, az a rajz egy másik vallást gyalázott meg.
MTI Hírfelhasználó