A Székely Hadosztályra emlékeztek a csíksomlyói Fodor-ház udvarán
2020. december 1. 10:56

Szűk körben tartottak rövid megemlékezést hétfőn délután Csíksomlyón, a Fodor-ház udvarán felállított Székely Hadosztály-emlékműnél. Mint elhangzott: 102 éve a Kolozsváron tartózkodó székely tartalékos tisztek fejéből pattant a székelyföldi toborzás ötlete.

A Székely Hadosztályra emlékeztek a csíksomlyói Fodor-ház udvarán

Kép: Veres Nándor

„Több mint száz évvel ezelőtt ilyenkor székely hazafiak elindultak Kolozsvár felé, hogy egy újabb próbálkozás árán hátha meg tudják védeni szülőföldjüket, szeretteiket a túlerőben levő és már betört román csapatoktól. 

A harc, a küzdelem ma is zajlik, a megemlékezés pedig jó alkalom arra, hogy ebben a szellemiségben megerősödjünk mi, késői utódok – fogalmazott a mindenki által csak Tisztiként ismert Gergely István. Az egykori csíksomlyói plébános, az árvaházakból kinőtt fiatalokat segítő Csibész Alapítvány létrehozója hozzátette: jelenkori küzdelmeinkben erőt meríthetünk a székely ifjak hazafiságából.

Kép: Veres Nándor

Az eseményen Csapai Árpád egyetemi lelkész felidézte, hogy az 1800-as évek végén már a közvélekedés is érezte, hogy az országhatárokat jelezni kell valamilyen formában. „Az akkori történelmi helyzet világossá tette, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hatalmas területen fekszik, így több országnak is fájt rá a foga” – mondta. Kiemelte: az eleve esélytelennek titulált székely megmozdulás óriási túlerővel nézett farkasszemet. • Fotó: Veres Nándor „Mégis sikerült hónapokig visszatartani a Szineváraljától Bölényesig terjedő szakaszon a demarkációs vonalakon betódulni szándékozó egységeket. Mi ezt az egész történetet kötelesek vagyunk Isten elé vinni és meghatározni, miben kell határt szabnunk mai korunkban”. Rámutatott: őseink az igazságtalanságnak próbáltak véget vetni száz évvel ezelőtt, mi pedig ma ugyanúgy felelősek vagyunk saját magunkért, családjainkért és szülőhazánkért.

Kép: Veres Nándor

A közös imákat követően a magyar és székely himnuszok eléneklése alatt ünnepélyesen felvonták a magyar lobogót. Az emlékműnél koszorút helyezett el Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Hargita megye tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, Tóth László, továbbá Tánczos Barna szenátor-, illetve Hajdú Gábor parlamenti képviselő-jelöltek.

Kép: Veres Nándor

A Székely Hadosztályról A Székely Hadosztály kimondott célja, összetartó ereje az ország területi integritásának, Erdélynek, Székelyföldnek a fegyveres védelme volt. Nem teljesíthette azonban be hivatását, aminek a legfőbb oka a fegyveres honvédelem eszméje mögül hiányzó egyértelmű politikai akarat. (Gottfried Barna, történész).

Korpos Attila 

szekelyhon.ro
Címkék:
  • Jó ötlet a fiatalok adómentessége
    A mostani modellben egy 25 éves pályakezdő már jó eséllyel szerez annyi tapasztalatot és/vagy végzettséget, hogy jövedelme növekedésével kompenzálja a megszűnő adókedvezményt. Mások a családalapítás optimális idejében az szja-kedvezményt felcserélik a családi adókedvezménnyel. A patrióta gazdaságpolitika most is az emberek élethelyzetéhez igazított megoldásokat kínál.
  • Minél több vakcinának kell lennie Magyarországon
    Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
  • Agrárium: 1457 vállalkozás kapott támogatást
    Az Agrárminisztérium által életre hívott Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programban 1457 vállalkozás kapott támogatást 6,8 milliárd forint értékben - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.
MTI Hírfelhasználó