A georgiai szenátusi pótválasztás leállítását sürgeti Trump
2020. december 2. 08:59

A Georgiában januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgette Donald Trump amerikai elnök az állam kormányzójánál kedden. Twitter-üzenetében Trump ismét azt hangoztatta, hogy tömeges csalások történtek a november 3-i elnökválasztáson, egyebek közt Georgia államban is.

– Csinálj valamit, Brian Kemp! – áll a tagállam republikánus párti kormányzójának címzett üzenetben. – Hagytad, hogy az államodat becsapják. Ellenőriznünk kell az aláírásokat, és meg kell számolnunk a borítékokat és a szavazólapokat! És aztán le kell fújni a választásokat, nem lesz rájuk szükség – tette hozzá Trump.

Január 5-én két szenátusi pótválasztást tartanak Georgiában, mert egyetlen jelölt sem szerezte meg a szavazatok legalább 50 százalékát a november 3-i választásokon. Ezeken a választásokon múlik majd a többség sorsa a szövetségi törvényhozás felsőházában.

Georgia államban Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzött, de Trump nem fogadta el az eredményt, és a szavazatok újraszámlálását követelte. Jóllehet a megismételt szavazatszámlálás megerősítette Biden győzelmét az egyébként hagyományosan republikánus többségű tagállamban, Trump újabb újraszámlálást kért, amelyre lehetőséget kapott, mert a szavazatkülönbség fél százalék alatt volt.

Az ezt bejelentő közleményből kiderült: az újraszámlálást még szombaton az esti órákban, azt követően kérték, hogy Kemp a szavazatok hitelesítése után formálisan is aláírta, hogy az állam 16 elektora – az eredményeknek megfelelően – a demokrata párti elnökjelöltet támogatja.

Brad Raffensperger, Georgia republikánus párti államminisztere leszögezte, nincs bizonyíték arra, hogy a választásokon tömeges csalások történtek volna. Mindazonáltal Trump több államban is pereket indított, melyekben vitatta a voksolás eredményét választási szabálytalanságokra hivatkozva. A keresetek eddig nem jártak sikerrel.

MTI
Címkék:
  • Lezárulóban az egészségügyi dolgozók oltása
    Lassan lezárul az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása, de folytatódik az idősotthonokban élők oltása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
  • Életellenes fordulatot hoz Joe Biden elnöksége
    Biden már a választási kampány alatt is hangsúlyozta, hogy korlátlan számú, igényalapú abortuszra vonatkozó jogokat fog a szövetségi törvényben rögzíteni és azt az amerikai adófizetők pénzével finanszírozni, ezzel mintegy ellehetetlenítve azokat a tagállamokat, amelyek életpárti rendelkezéseket akarnának hozni.
  • Alantas gúnnyal ágyúzott kereszténység
    Egy ítélőmester, aki emberek sorsáról dönt, azzal a szélsőséges megfogalmazással élt, hogy a megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 2015-ben Párizsban egy hasonlóan jópofa rajz miatt 12 ember halt meg és további 11-en megsebesültek. Igaz, az a rajz egy másik vallást gyalázott meg.
MTI Hírfelhasználó