Negyven amerikai állam perelheti be a Facebookot
2020. december 3. 23:42

A Facebook emblémája (Fotó: Nemzeti Fotótár/MTI/EPA/John G. Mabanglo)

A jövő héten New York állam vezetésével keresetet nyújt be a Facebook ellen több állam a trösztellenes törvények megsértésének gyanúja miatt – értesült a Reuters.

Több, mint negyven állam csatlakozott a perhez, de a hírügynökség forrásai nem kívánták megnevezni őket. Sem a Facebook, sem a New York-i ügyészi hivatal nem kommentálta az értesülést.

Egyelőre nem ismert a feljelentés pontos tartalma, de vélhetően a Facebook kisebb, rivális versenytársak felvásárlásával kapcsolatos gyakorlata lehet az egyik trösztellenes vádpont, így többek között az Instagram 2012-es és a WhatsApp 2014-es megvásárlása is terítékre kerülhet.

A Facebook vezetője, Mark Zuckerberg legutóbb a kongresszus előtt tett vallomásában a cége korábbi, megkérdőjelezhető akvizícióit megvédve azt mondta, hogy a felvásárlásokkal segítették a kisebb, egyébként jelentéktelen cégeket abban, hogy egyfajta erőművé váljanak.

A Szövetségi Igazságügyi Minisztérium 2019-ben kezdett a négy techóriással, a Google-lel, az Amazonnal, az Apple-lel és a Facebookkal szembeni trösztellenes vizsgálatokba.

Amennyiben valóban pert indítanak a Facebook ellen, akkor az idén már a második olyan ügy indulna el, amelynek az egyik techóriás túlhatalma a témája. Októberben a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium perelte be a Google-t tulajdonló Alphabetet.

A kongresszus demokrata többségű igazságügyi bizottsága korábban egy 450 oldalas jelentést tett közzé, amelyben részletesen vizsgálták a nagy techcégeket, így többek között a Google-t, az Amazont, a Facebookot és az Apple-t. Ebben úgy fogalmaztak: „azok az egykor kötekedő, esélytelen cégek, amelyek a fennálló rendet támadták, mára már olyan monopóliumokkal rendelkeznek, amilyeneket utoljára az olajbárók és a vasútmágnások korában láthattunk.”

A jelentésben hozzáteszik a kongresszusi képviselők: ezek a cégek világos előnyöket hoztak a társadalomnak, de az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google uralkodásának megvan az ára is.


 

 
hirado.hu
Címkék:
  • Alapjogokért Központ: Csak a bizonytalanság biztos
    A baloldal érdeke egyértelműen az, hogy az előválasztás komoly nézeteltérésektől mentesen, botrányok nélkül valósuljon meg, éppen ezért egyelőre egységesnek, szolidárisnak mutatkoznak, azonban a lehetséges jövőbeni konfliktusok már körvonalazódnak – fejti ki a Magyar Nemzetnek készített elemzésében Tóth Erik.
  • Burgenlandi indiánok
    A trianoni reflexek kitűnően működnek osztrák barátaink lelkületében is.
  • Hazánk a harmadik legjobban átoltott ország Európában
    – Nehéz hetek várnak ránk, ezért az sem zárható ki, hogy szükség lesz további járványügyi intézkedések bevezetésére – mondta az operatív törzs hétindító sajtótájékoztatóján Müller Cecília
MTI Hírfelhasználó