Bajnai egykori szövetségesei sem tétlenkednek
2020. december 4. 00:25

Míg az exkormányfő egyre többször nyilvánul meg ismét közéleti kérdésekben, az elmúlt időszakban Bajnai emberei a Fővárosi Önkormányzatban és az ellenzéki hátországban is rendre feltűntek.

Megírtuk: Bajnai Gordon ismét egyre többet hallat magáról a magyar politikai térben, először az amerikai elnökválasztás kapcsán adott interjút a 24.hu-nak, amelyben Joe Bident méltatta, valamint a magyar-amerikai viszony romlását prognosztizálta. Emellett elsőként csapott le Demeter Szilárd Sorost Hitlerhez hasonlító írására, meglátva az abban rejlő potenciált. De miért most tűnt fel újra, és mi lehet a célja? Ezt a témát járta körül a Bajnai Gordon újra színre lép? című cikkünk. Csakhogy nem csupán a volt kormányfő egyre aktívabb, egykori hátországa sem tétlenkedik.

***

Karácsony győzelme

Ahogy az 2019-es önkormányzati választások után a Mandiner hetilap is megírta a Visszajöttek – avagy a balliberális elit visszatér című cikkében, többek között Bajnai Gordon és emberei is visszakapcsolódtak a magyar politika véráramába.

A volt kormányfő már a kampány alatt kifejezte, hogy Karácsony Gergelyt támogatja, illetve a Magyar Nemzet információi szerint Karácsony győzelme után nem sokkal találkoztak is. A tárgyalás részletei nem ismertek, sőt az is ködös, hogy pontosan milyen szerepet töltött be Bajnai a kampányban. Elképzelhető, hogy a finanszírozási vonalon segédkezett, tekintve, hogy kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkezik az üzleti világban. A HVG például olyan „pénzes emberekről” írt, akik gyakorta egyenként tízmillió forint körüli összeget dobtak be a kampány kasszájába.

Azt biztosan tudjuk, hogy Tordai Csaba, Bajnai egyik fő bizalmasa, jogi tanácsadóként segíti az új önkormányzatot.

Tordai 2015-ig kuratóriumi tagja volt az exkormányfő által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Közhasznú Alapítványnak, jelenleg pedig a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest felügyelőbizottsági elnöke, amely szintén Bajnai érdekeltségébe tartozik. Felügyelőbizottsági tagja volt az Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.-nek is, valamint a 2010-es kormányváltásig a Magyar Közlöny felelős szerkesztőjeként is tevékenykedett, 2009-ben Molnár Csaba miniszter, ma DK-s politikus nevezete ki. A Bajnai-féle „szakértői kormány” felállása előtt pedig 2007 júliusától 2008 februárjáig a Miniszterelnöki Hivatal jogi és koordinációs szakállamtitkáraként dolgozott, azután pedig az államtitkára lett.

DatAdat: a vezérhajó

A Magyar Nemzet január 8-i, Választói adatbázisokat épít a Gyurcsány-Bajnai-hátország című cikke rámutatott: a DK, annak ellenére, hogy egy elöregedő támogatói bázissal rendelkező pártnak szokás titulálni, módszereiben nagyon is modern.

A Gyurcsány-féle párt és Bajnai Gordon hátországa ugyanis jelentős választói adatbázisokat épített fel, ennek a gyümölcsei pedig az EP-választások idején meg is mutatkoztak.

A választói adatbázis-építés legfőbb motorja a 2016. decemberében alapított DatAdat Professional Kft., amelyet négy személy hozott létre Ficsor Ádám – Gyurcsány Ferenc egykori kabinetfőnöke, majd Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter – vezetésével. 2017 februárjában bekapcsolódott Bajnai Gordon is az Ebit Consulting Kft. nevű cége révén, 10 százalékos részesedéssel. Ezen felül Szigetvári Viktor, Bajnai volt kabinetfőnöke, valamint korában a Gyurcsány-kormány kommunikációs vezetője is betársult „menedzser partneri” minőségben. A negyedik szereplő Dessewffy Tibor, a Gyurcsány agytrösztjének tartott Demos korábbi vezetője, az ELTE TáTK oktatója, akinek az egyetemi kutatómunkája teljesen beleillik a cég profiljába, mivel ő az ELTE Digitális Szociológia Kutatóközpontjának vezetője. 

De mi tartozik a DatAdat profiljába? A Magyar Nemzet cikkében a következőket gyűjtötték össze: adatalapú marketing-tanácsadás, kutatás és adatszolgáltatás, webalkalmazások fejlesztése, modellek, IT adatszolgáltató rendszerek kiépítése, multinacionális piaci szereplők részére – sorolták. A cég kínálatában szerepel egy „Digitribe” nevű program, valamint egy „Voter Relationship Manager” elnevezésű csomag is. Utóbbiról a neve alapján nehéz elképzelni, hogy csupán „multinacionális piaci szereplők” igényei miatt született (a választókkal való kapcsolattartásra utal a csomag neve).

Gyurcsány-bot

Ficsor összeköttetései egyébként messzire elérnek, 2019 március végén megjelent egy írása egy amerikai választási szakportálon a Facebook politikai kampányokban betöltött szerepéről. Továbbá a DatAdat együttműködik a Nationbuilder elnevezésű amerikai közösségi kampányfejlesztő vállalkozással – írta ugyancsak a Magyar Nemzet. Ezen a téren egy Facebook Messengerre támaszkodó, politikai kampányok során hasznosítható botprogram kapcsán folyik a közös munka.

Ilyen jellegű chatrobotot használ Gyurcsány is, amellyel saját bevallása szerint több százezer embert ért el az EP-választást megelőzően.

Nem elhanyagolható részlet, hogy a Dobrev Klára internetes oldalán megtalálható információk szerint a politikussal való internetes kapcsolattartás esetén „adatfeldolgozóként a DatAdat Professional Kft. működik közre, biztosítja az adatok tárolásához szükséges szervereket, amelyek az EGT területén belül találhatók”.

Baloldali propaganda

Fontos megemlékezni arról is, hogy – amint azt korábban a Magyar Nemzet összefoglalta – az önkormányzati választásokat megelőzően rendkívüli aktivitást mutató Ezalényeg.hu nevű baloldali portálon arra utaló jeleket lehet találni, hogy a felhasználók adatai a DatAdat Professional Kft.-hez kerülhetnek.

Az Ezalényeg.hu „adatkezelés” menüpontja alatt látható szöveg egyes mondatai ugyanis emlékeztetnek olyan oldalak adatvédelmi tájékoztatóinak szövegére, amelyeken vállaltan a DatAdat Kft. az adatkezelő. További adalék, hogy az Átlátszó.hu egy januárban megjelent cikkében több portált is felsorolt, amelyek a DatAdathoz küldhetik az adataikat: a Böcskei Balázshoz köthető Idea Intézet, a Gulyás Márton-féle Partizán egyik oldala, valamint a Czeglédy Csabát soraiban tudó Éljen Szombathely Egyesület is fel volt tüntetve az írásban.

mandiner.hu
Címkék:
  • "Versenyt futunk az idővel, tovább gyorsítunk az oltáson"
    "Versenyt futunk az idővel, tovább gyorsítunk az oltáson" - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
  • Agytröszt a polgári politikához
    A baloldali pártok társadalmi kötődése folyamatosan csökken, az ország egyes részein alig vannak tagjaik és szervezeteik, ezért a propagandamédiájukra hagyatkoznak üzenetük terjesztésénél. Ők a tagadásra és irigységre építenek. A polgári világ ennél sokkal tisztább és pozitívabb.
  • Fő cél: megakadályozni a szövődményes eseteket
    A koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában az a legfontosabb, hogy meg tudjuk akadályozni a súlyos lefolyású, szövődményes eseteket és a kórházba kerülést. Erre valamennyi védőoltás képes - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
MTI Hírfelhasználó