Varga Mihály: az OPNI szétverése óriási bűn volt
2020. december 22. 08:35

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 13 évvel ezelőtti "szétverése" óriási bűn volt - mondta a pénzügyminiszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában.

Az egykori tébolyda - pestbuda.hu

Varga Mihály, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője felidézte: az OPNI-t 2007-ben a Gyurcsány-kormány szüntette meg; a több mint 130 éves intézményben kilencszáz ember dolgozott és körülbelül 850 fekvőbetegággyal működött.
   
Hozzátette, az épület, amely az Országház után a második legnagyobb alapterületű Magyarországon, azóta üresen áll, bár már sok terv volt a felhasználására.
   
A kormány legutóbb arról döntött, hogy a 41 hektáros területen álló 39 ezer négyzetméteres épületnek hosszú távon oktatási célokat kell szolgálnia. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízást kapott, hogy készítse elő a Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását és működését - ismertette.
   
Varga Mihály felhívta a figyelmet, most van a magyar gazdaság abban a helyzetben, hogy egy ilyen célt "felvázoljon".
   
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a műsorban elmondta, azt szeretnék, hogy az oktatási intézmény 2023-ban megkezdhesse a működését.
   
"Egy olyan iskolát szeretnénk itt létrehozni, ami regionálisan is kimagasló volna színvonalban" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy egy nemzetközi, angol alapnyelvű középiskolában gondolkodnak.
   
Szólt arról is, a tervek szerint az egész régióból jöhetnének ide tanulni - elsősorban a visegrádi országokból - a diákok 14 és 18 éves kor között.
   
Ez azt is jelenti, hogy minden diák a saját nyelvén tanulhatna az angol mellett - mondta az államtitkár.
 

MTI
Címkék:
MTI Hírfelhasználó