A svéd közszolgálati tévé folytatta Magyarország lejáratását
2021. január 4. 21:56

Úgy tűnik, a svéd közmédia sorra veszi Magyarország legnagyobb problémáit, az LMBTQ emberek elnyomása után újabb kisebbség jogainak eltiprását mutatta be.

Vasárnap este folytatta a svéd közszolgálati tévé Magyarország lejáratását, ezúttal a hajléktalan-kérdést vették nagyító alá.

Az állami SVT csatorna már a budapesti riport felkonferálásában is hamis állításokat fogalmazott meg: Magyarországon növekszik a munkanélküliség, ezért a kilakoltatások és legfőképpen a hajléktalanok száma, valamint a műsorvezető azt mondta, a hajléktalanság önmagában is bűncselekmény.

Az SVT tudósítója két budapesti hajléktalant szólaltatott meg, akik arról panaszkodtak, hogy nem tudnak hol aludni, mert a rendőrök elzavarják őket és szállóra pedig nincs pénzük. A hajléktalanellátás kapcsán egy „üdítő” kivételt talált a riporter, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség szállóját, ahol szerinte azért különleges az ellátás, mert többek között ingyen fogadják az embereket.

Most a hajléktalan-kérdéssel próbálják lejáratni a svédek a magyar kormányt Fotó: SVT1 (képernyőfotó)

A hangosan kormánykritikus, Orbán Viktort legutóbb bibliaolvasásra intő Iványi Gábor vallási szervezete által fenntartott intézménybe, az összeállítás alapján, bárkit befogadnak, nem kell sem józannak lennie, sem 2 negatív koronavírus-teszttel rendelkeznie.

A riportban még megszólal a Város mindenkié civil szervezet szintén hajléktalan aktivistája, aki szerint azért emelkedett harmadával a munkanélküliség, meg bezártak a vendéglátóhelyek és megszűnt a turizmus. Hogy az információ honnan való, nem derül ki. Az anyag olyan vágóképpel zárul, amelyen rendőrök egy lakás előtt tiltakozásképp ülő embereket visznek el, azt sugallva, hogy a kilakoltatások jelenleg is tartanak, miközben a hatályos moratóriumot nem említi.

Annak ellenére, hogy a svéd fősodratú média, közte a közszolgálati televízió csak baloldali véleményformálóktól szeret tájékozódni, és ahogy ez a riport is felépül, sejthető, hogy merről jöttek az informátorok.

Ugyanakkor a szintén baloldali budapesti városvezetést már nem sikerült megkérdezni a hajléktalanellátásról, de a tények is hidegen hagyták a médiumot. A riporter hajléktalan emberek véleménye mellett helyet adhatott volna olyan adatoknak is, mint például, hogy Magyarországon a munkanélküliség 4,3 %-os, szemben a svéd 7,7-es rátával.

Svédországban általános a lakáshiány, 2020-ban az ország 290 járásából (kommun) 212-ből azt jelentették, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő számú otthon. Ha valaki nem tud saját tulajdonra szert tenni, vagy nem akar eladósodni 30-50 (!) évre, rendkívül nehezen jut lakáshoz, akkor is, ha stabil munkahellyel rendelkezik.

Svédországban a lakások jelentős része bérlakás, ám például Stockholmban akár 10-20 évet is sorba kell állni egy bérleti jogért. Albérletet is nehéz kapni, ugyanis legtöbb esetben a saját tulajdon kiadása is engedélyhez kötött (!), amit általában 1-2 évre adnak meg a demokratikus fellegvárként emlegetett országban.