Borrell "szoros figyelemmel kíséri" a Navalnij-ügyet
2021. január 19. 18:23

Az EU és Oroszország kapcsolatait nem lehet leszűkíteni a Navalnij-ügyre, de a témát továbbra is napirenden tartjuk, szoros figyelemmel kísérjük a fejleményeket, és fenntartjuk a politikai nyomást a politikus szabadon engedése érdekében - mondta Josep Borrell az unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, az Európai Parlament plenáris ülésének Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus letartóztatását tárgyaló vitája keretében kedden

Borrell hozzátette, hogy az uniós-orosz kapcsolatok sokkal több dimenzióban mozognak, így fontos az Oroszországgal való kommunikációs csatorna nyitva tartása ahhoz, hogy a közös érdekekkel kapcsolatos kérdésekben párbeszédet lehessen folytatni.
   
"Csakis párbeszéden keresztül tudjuk saját érdekeinket megvédeni, és felszólítani Oroszországot az emberi jogok és a nemzetközi jog tiszteletben tartásra" - hangsúlyozta.
   
A főképviselő kitért arra, hogy a Külügyek Tanácsa várhatóan napirendre tűzi a Navalnij-ügyet következőn ülésén, január 25-én, és emlékeztetett, hogy a további szankciók bevezetéséről csakis a Tanács hozhat határozatot, a 27 uniós tagállammal egyhangú döntésével. Hozzátette: az unió eddig 6 magas rangú orosz tisztviselőre és egy szervre vetett ki korlátozó intézkedéseket, de készen áll, és mindent megtesz, a további szankciók kivetése érdekében amennyiben a tagállamok ezt jóváhagyják.
   
A vita során több képviselő Északi Áramlat-2 földgáz-vezeték projekt befejezetlen szakaszán folyó munkálatok leállítását vetette fel válaszlépésként a Navalnij elleni durva fellépésre. Borrell szerint az EU többször hangoztatta, hogy a csővezeték nem felel meg az európai energiaforrások többirányúvá tételére irányuló uniós törekvéseknek, azonban a projekt egy magáncégek közötti megállapodás, amelynek során be kell tartani az uniós jogszabályokat.

MTI
Címkék:
  • Orbán Viktor egész Európára hatással van
    Szeretném elmagyarázni a francia és a nyugati olvasóközönségnek, hogy miért is gyakorol ekkora befolyást az európai politikai életre Magyarország. Fontos, hogy lássák a tendenciákat és a különbségeket – vallja a francia értelmiségi, aki könyvet írt a magyar kormányfőről.
  • Tisztifőorvos: exponenciálisan nő a fertőzöttek száma
    Napról napra, exponenciálisan nő a fertőzöttek száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.
  • Előrébb az agarakkal!
    A kutyatartásról írt könyvet dr. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője. A politikus maga is tart kutyát - pumit -, így hozzáértően ajánlja a magyar kutyafajtákat a családok figyelmébe. Elsősorban az erdélyi kopó és a magyar agár megőrzésére kell vigyázni.
MTI Hírfelhasználó