Vádat emeltek a Retyezátban meghalt két gyerekalpinista ügyében
2021. január 26. 23:22

Vádat emelt kedden a román legfőbb ügyészség a 2017 áprilisában szervezett retyezáti expedíció szervezői ellen, amelyben életét vesztette a romániai és európai alpinizmus két fiatal kiválósága, a 14 éves Dor Geta Popescu és a 13 éves Gulácsi Erik.

A két kiskorú öt felnőttel együtt egy friss hóval vastagon borított nyári útvonalon tartott a hegység legmagasabb csúcsa, a 2509 méter magas Pelága-csúcs felé, amikor lavina sodorta el őket, amely szikladarabokat is magával sodort. A két gyerek életét vesztette, a felnőttek kórházi kezelésre szorultak.

A hegyimentő-szolgálat és a hegyi csendőrök a szerencsétlenség bekövetkezte előtt két nappal figyelmeztettek a Retyezát- és a Páring-hegységben fennálló fokozott lavinaveszélyre. 

A legfőbb ügyészség az expedíció szervezőit – köztük Dor Geta Popescu apját – teszi felelőssé a gyermekek haláláért, és mulasztásból elkövetett emberöléssel vádolja őket. A vádirat szerint nem hozták meg a megfelelő óvintézkedéseket az expedíció lebonyolításakor.

A két áldozat a romániai alpinizmus „csodagyereke” volt. A Brassó megyei Montan Altitudine hegymászó klub és a román alpinista szövetség igazolt sportolói voltak, és korosztályuk számos rekordjával büszkélkedhettek. Gulácsi Erik például 2017-ben a legfiatalabb európaiként mászta meg Amerika legmagasabb csúcsát, a 6962 méter magas argentínai Aconcaguát.

Gulácsi Erik Argentínában az  Aconcagua 6962 méteres Amerika legmagasabb csúcsán

Gulácsi Erik Argentínában az Aconcagua 6962 méteres csúcsán - blikk.hu

A bűnvádi pert első fokon a hátszegi bíróság tárgyalja.

maszol.ro
Címkék:
  • Agytröszt a polgári politikához
    A baloldali pártok társadalmi kötődése folyamatosan csökken, az ország egyes részein alig vannak tagjaik és szervezeteik, ezért a propagandamédiájukra hagyatkoznak üzenetük terjesztésénél. Ők a tagadásra és irigységre építenek. A polgári világ ennél sokkal tisztább és pozitívabb.
  • Kevésbé fehér
    Először lássuk a tényeket, már ha egyáltalán hiszünk még olyan avítt és ásatag kategóriákban, mint amilyen a tény, igazság, valóság
  • Alapjogokért Központ: Csak a bizonytalanság biztos
    A baloldal érdeke egyértelműen az, hogy az előválasztás komoly nézeteltérésektől mentesen, botrányok nélkül valósuljon meg, éppen ezért egyelőre egységesnek, szolidárisnak mutatkoznak, azonban a lehetséges jövőbeni konfliktusok már körvonalazódnak – fejti ki a Magyar Nemzetnek készített elemzésében Tóth Erik.
MTI Hírfelhasználó